Menüpontok

Tizenhét érmet, köztük öt aranyat nyertek a magyar para-asztaliteniszezők az egri nemzetközi versenyen

Jan Riapos, négyszeres paralimpiai, világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező, a Szlovák Paralimpiai Bizottság elnöke szívesen jön Magyarországra: „1994-ben Budapesten kezdődött a sportkarrierem, sokat köszönhetek annak a versenynek. Eger gyönyörű történelmi város, kiváló versenyeket szerveznek itt, amelyek nemcsak Magyarország, hanem a teljes közép-európai régió pozícióját erősíti a sportdiplomáciában. A magyar parasportolók a nyári sportágakban, a szlovák parasportolók a téli sportágakban erősek, a két ország paralimpiai bizottsága között harmonikus az együttműködés, hiszen közös célunk, hogy felzárkózzunk a nálunk előrébb járó parasport-nemzetekhez.”

 

Csonka András, a riói paralimpián ezüstérmet nyert asztaliteniszező két arannyal zárt, azt mondja, biztató, hogy csapatban is nyertek a május végi pozsonyi világbajnokság előtt. „Az egyéni játékom során fokozatosan javítottam, kiegyensúlyozott teljesítménnyel nyertem, Zborai Gyulával pedig csapatban is egyre összeszokottabban játszunk.”

 

Arlóy Zsófiának, a jelenleg legeredményesebb magyar női versenyzőnek a riói paralimpia után ez volt az első nemzetközi versenye. „Egy paralimpiai ciklus után mindig nehéz a következőt elindítani, hiszen sok új versenyző tűnik fel, akik a következő négyéves kvalifikációjukat alapozzák meg ezeken a versenyeken. Természetesen büszke vagyok rá, hogy két aranyéremmel zártam, különösen a csapataranynak örülök, hiszen Bicsák Bettinával azt az izraeli csapatot vertük meg, ahol az egyik versenyző, Dor Karmit a világ élmezőnyébe tartozik.”

 

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta: "Kiemelt célunk 2017-ben, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezzünk, egyre több sportág vezetőit, döntéshozóit tudjuk meggyőzni arról, hogy érdemes Magyarországra bízni a szervezést. A hazai rendezésű versenyeken - mint a most lezajlott nyílt asztalitenisz bajnokságon is - ráadásul olyan magyar versenyzőknek tudunk versenyzési lehetőséget biztosítani, akik egyelőre nem jutnak el a válogatott kerettagságig, valamint kiváló lehetőség ez az új versenyzőinknek is. Öröm, hogy az óceánokon túlról is utaztak erre a versenyre, a 18 ország közel 100 versenyzője elégedetten, a magyar vendégszeretet megtapasztalva utazik haza.”

 

Az ITTF PPT Hungarian Openen érmet nyert magyar asztaliteniszezők:

 

Egyéniben:

Aranyérem: Arlóy Zsófia (SF6-8), Csonka András(SM8), Major Endre(SM1)

Ezüstérem: Farkas Lászlóné (SF6-8), Bicsák Bettina (SF9-10), Retter Barnabás(SM9), Szigeti Béla(SM10)

Bronzérem: Benke Mária (SF9-10), Zborai Gyula (SM8), Kaiser János (SM1)

 

Csapatban:

Aranyérem: Arlóy Zsófia-Bicsák Bettina, Csonka András-Zborai Gyula

Ezüstérem: Farkas László- Gustav Wiesenhofer (AUT)

Bronzérem: Koller Helke (AUT)-Kovács Ika, Major Endre-Kaiser János, Benke Mária-Farkas Lászlóné, Retter Barnabás-Szigeti László

 

További fotók és részletes eredmények: http://www.hparalimpia.hu/esemenyek/2017/01/ittf-ptt-asztalitenisz-hungarian-open-ittf-ptt-table-tennis-hungarian-open

 

Budapest, 2017. március 19.     

Magyar Paralimpiai Bizottság