Menüpontok

Tokióban járt a Magyar Paralimpiai Bizottság delegációja

Félidőben járunk, két év múlva Tokióban ilyenkor már lezajlottak az olimpiai és a paralimpiai játékok. Nemcsak a sportolók készülnek a világ legnagyobb sporteseményeire, sportszakmailag is kihívás a delegációk utaztatásának, ott tartózkodásának a szervezése, a tökéletes körülmények biztosítása. Fontos feladata a csapatvezetőknek, hogy minden terület információival tisztában legyenek, ismerjék a helyszíneket, a szállást, a közlekedést, az étkezést, tehát minden logisztikai információt pontosan és magabiztosan tudjanak. A főszervezők éppen ezért lehetőséget biztosítanak minden ország delegációjának, hogy kiutazzanak és személyesen is lássák a helyszíneket, terveket. A Magyar Paralimpiai Bizottságot Dányi Anita, az MPB nemzetközi igazgatója, dr. Horváth Patrícia, az MPB sportreferense és a tokiói csapat egyik csapatvezetője és Szabó Kristóf, az MPB gazdasági igazgatója, aki szintén a tokiói magyar csapat egyik csapatvezetője lesz, képviselte a látogatáson. A helyszíni bejárás során a Tokyo2020 Szervező Bizottság tagjai, Gavin McMAHON, az NPC Relations igazgatója és Ryoko KAWABE, az NPC Relations koordinátora fogadták a magyar delegációt és a főbb területek képviselői tartottak nekik előadást. Magyarország Tokiói Nagykövetségéről Őexcelenciája dr. Palanovics Norbert Nagykövet Úr, Balogh Judit Konzul Asszony és dr. Kolozsy-Kiss Eszter turisztikai szakdiplomata szervezésében számos érdekességgel és tudnivalóval gazdagodott a csapat, fontos edzőtáborozási központokat, szálláslehetőségeket fedeztek fel. Ezúton is köszönjük a Nagykövet Úrnak és minden munkatársának a kiemelt figyelmet! A magyar delegáció rövid,pár napos tartózkodása alatt óriási mennyiségű információval gazdagodott, beszámolójukból az alábbi részlet azt sejteti, két év múlva lenyűgöző sportesemények várnak minden résztvevőre. 
"A Szervező Bizottság segítségével a helyszíneket is megtekinthettük, elsőként megnéztük a Falut, majd a versenyhelyszínek nagy részét. Az építkezésekkel nagyon jól állnak, a precíz és maximalista hozzáállás mindenen meglátszik. A Falut egy mesterséges sziget-együttesen építik, ahol helyet kap a Tokyo2020 székháza és rengeteg irodaház és hotel. Tíz emeletesnél alacsonyabb épületet nem nagyon láttunk errefelé, felhőkarcolóból és futurisztikus látványképből annál többet. 
A Szervező Bizottságban a korábbi nyári játékok szervezői mellett a pjongcsangi téli olimpia és paralimpia szervezői, és új kollégák is dolgoznak. A régi, jól bevált gyakorlatokat kreatív ötletekkel, új megoldásokkal egészítik ki, ami a japán mentalitásnak köszönhetően egészen biztos, hogy különlegessé teszi a tokiói olimpiai és paralimpiai játékokat. Utunk során megtapasztalhattuk, hogy a városban rengeteg építkezés zajlik a versenyhelyszíneken kívül is. Éjjel-nappal építkeznek, fejújításokat végeznek annak érdekében, hogy minden a legjobb állapotban legyen a játékok idejére. Az akadálymentesítést nem csak a versenyhelyszíneken tapasztalhattuk, a tömegközlekedés akadálymentesített és az utcán szinte mindenhol megtalálható a jelző burkolat a látássérültek számára. 
Jó érzés volt azt tapasztalni, hogy a magyarokat mennyire szeretik, ez végig érződött a látogatásunk során és bízunk benne, hogy a sportolóinkat is inspirálja majd ez a vendégszeretet!" 
#roadtoTokyo2020

 

További fotók: Magyar Paralimpiai Bizottság facebook oldala