Menüpontok

Kibővített, ünnepi ülést tartott a Magyar Paralimpiai Bizottság Sportegészségügyi, Sporttudományi és Doppingellenes Bizottsága

Az ülésen a bizottság tagjai mellett meghívást kaptak a paralimpiai rendszerben már évek óta dolgozó és a frissen végzett klasszifikátorok, valamint Szabó László, az MPB elnöke és Urr Anita, az MPB főtitkára.

A Nem Adom Fel Kávézóban megtartott ünnepségen Szabó László az MPB elnöke összefoglalta és megköszönte a Bizottság 2018-ban végzett munkáját, kiemelve, hogy az MPB vezetése fontosnak tartja az MPB Bizottságainak aktív, segítő működését. Leszögezte, hogy a Bizottság jó úton halad, de felhívta a figyelmet arra, hogy a paralimpiai mozgalom robbanásszerű fejlődésével erre a Bizottságra fog hárulni a legtöbb feladat a teljesítmény sportszerű fejlődésének, a fogyatékosok sportja tisztaságának megtartása érdekében.

Dr. Bejek Zoltán, a Bizottság elnöke hozzászólásában kifejtette, hogy nagyon hálás azért, hogy évekkel ezelőtt bekerülhetett a paralimpiai mozgalomba, melyet mostanra a második családjának tekint. Elmondta, hogy a Bizottság tagjaival, a klasszifikátorokkal és az egészségügyi sportszakemberekkel közösen azon dolgoznak, hogy biztosítsák a sportolók felkészülésének stabil hátterét, segítsék a sikeres paralimpiai felkészülést. Egyetértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság fontos szerepet tölt be a fogyatékosok sportjában és szükségesnek tartja a rendelkezésre álló sportegészségügyi háttér kapacitásának minél szélesebb körű bevonását a sportteljesítmény növelésének, a sportolók egészségének megőrzése érdekében.