Menüpontok

Drávucz Rita olimpikon, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó és kislánya, Flóra, valamint Suba Róbert paralimpiai ezüstérmes kajakos lesz idén a Magyar Parasport Napjának nagykövete

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) február 22-én másodszor rendezi meg országos szinten a Magyar Parasport Napjának érzékenyítő programját, a Lélekmozgatót.

Az esemény mai sajtótájékoztatóján Drávucz Rita – aki genetikai betegséggel született kislánya révén édesanyaként maga is érintett – elmondta: fontos számára, hogy a sport által minél több közoktatási intézményhez eljusson a program. „A fogyatékkal élők, valamint az épek képesek és tudnak együtt is játszani. Jó lenne, ha a fogyatékkal élő gyerekek üzenete minél több ép kortársukhoz eljutna” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: szülőként kislánya akadálymentes jövőjét építi, a Magyar Parasport Napjának apropóján pedig belecsöppent egy folyamatba, ami két évtizede kezdődött el, és egyre nagyobb sebességgel száguld. „Ez pedig az elfogadás” – emelte ki.

Suba Róbert kiemelte: a sportnak több pozitív oldalát ismerte meg, így társadalmi és élettani szempontból egyaránt fontosnak és követendő útnak tartja. Hozzátette: sportágában integrált versenyek vannak, aminek különösen örül. „Azzal, hogy a Magyar Parasport Napja országos szintű rendezvény, elismerik a munkámat, munkánkat” – nyilatkozta.

Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke szerint február 22-én „reggeltől délutánig az iskolákon és az óvodákon van a hangsúly”.

„Zajlik a regisztráció, bízom benne, hogy még tavalyinál is többen jelentkeznek” – mondta az elnök. Hozzátette: az esemény sportdiplomáciailag is fontos, így a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is lesz külföldi sportdiplomata. Elfogadta ugyanis a meghívást Majid Rashed, a 43 országot képviselő Ázsiai Paralimpiai Bizottság frissen újjáválasztott egyesült arab emírségekbeli elnöke.

Danada Judit, a Főpolgármesteri Hivatal sportosztályának vezetője kiemelte: Budapest idén Európa Sportfővárosa, ennek apropóján rendkívül sok szabadidős tevékenységgel is készülnek. Köztük olyanokkal, amelyeknek célja, hogy a fogyatékos sportolók, valamint a fogyatékkal élő emberek is bekapcsolódjanak ezekbe. „Így azok is személyesen tudják átérezni a sport közösséget összetartó hatását, akik ezt nem élik át a mindennapjaikban” – mondta.

A XVIII. kerület több parasport rendezvénynek adott otthont az elmúlt években, a kerületben a fogyatékkal élő gyerekekkel speciálisan foglalkozó óvoda és iskola is működik. Lévai István Zoltán alpolgármester hangsúlyozta: a parasport számíthat a kerületre, és minden ilyen jellegű rendezvényben részt kívánnak venni.

Az Országgyűlés 2017 decemberében nyilvánította február 22-ét a Magyar Parasport Napjává. Az MPB és a FODISZ először tavaly rendezte meg a programot, amelyhez közel ötszáz oktatási intézmény csatlakozott. Az esemény keretében az idén is érzékenyítő és interaktív osztályfőnöki, valamint rendhagyó testnevelés órákat tartanak, ahol a gyerekek egyebek mellett kipróbálhatják a fogyatékkal élő sportolók sportágait. A Premier Kultcaféban tartott sajtótájékoztatót Adámi Zsanett világcsúcstartó paraúszó moderálta, a résztvevők az ifjú ülőröplabdásokkal együtt bemutatták az egyik legnépszerűbb csapatsportágat Raska Gyula szövetségi kapitány vezetésével. A Magyar Parasport Napjával kapcsolatos minden információ és a letölthető film, valamint tansegédlet megtalálható a Magyar Paralimpiai Bizottság és a FODISZ weboldalain: forrás: MTI fotók: MPBhttp://www.hparalimpia.hu/magyar-1