Menüpontok

Megható díjátadó a szkanderezőknél

Január harmadik hétvégéjén tartotta évértékelő, díjátadó ünnepségét a Magyar Szkander Szövetség.

A hagyományosan itegráltan működő sportág sportolóinak, sportszakembereinek, támogatónak tartott összejövetelen a Magyar Paralimpiai Bizottságot Urr Anita főtitkár képviselte, aki köszöntőjében elismerően beszélt a Magyar Szkander Szövetség vezetőiről a parasportban végzett munkájukért. Hozzátette, hogy köszönettel tartozunk azért, hogy ebben a sportágban minden sportoló, sportvezető, sportszakember, támogató segíti a fogyatékkal élő sportolókat, a közös edzések, versenyek, ünnepségek természetesek ebben a közösségben.

Az ünnepségen díjazták a 2019. év legjobb sportolóit. Az év parasportolója díjat Budai Miklós vehette át, aki a 2019. évi Világbajnokságon, látássérült kategóriában, bronzérmet szerzett.

 

A sportágért végzett önzetlen munkájáért díjat vehetett át Dóró Zsolt, versenybíró, aki nélkül nincs para szkander verseny Magyarországon.

 

A Magyar Szkander Szövetség díjat alapított a tavaly elhunyt Szabó Ozor János emlékére. A díjat minden évben az sportszakember kapja, aki Ozihoz hasonlóan élen jár a tehetséges fiatalok felkarolásában. Az első Szabó Ozor János Díjat Somogyi Dávid kapta, aki elmondta, hogy pályafutása kezdetén nagyon sokat jelentett számára, hogy Ozi felismerte és támogatta tehetségét. Dávid sokat utazott együtt Szabó Ozi csapatával, sok közös versenyük, élményük volt. A fiatal versenyző Ozi sok jó tulajdonsága közül az önzetlenségét emelte ki. Somogyi Dávid edzőkét, Ozihoz hasonlóan, fiatal sportolók pályafutását terelgeti.

Gratulálunk a díjazottaknak, sok sikert kívánunk a Magyar Szkander Szövetségnek és magyar szkander válogatottnak az idei, hazai Európa-bajnoksághoz!

Fotó: Magyar Szkander Szövetség