Menüpontok

Elbúcsúztatták a pjongcsangi XII. téli paralimpiára hétfőn délután elindult magyar sportolókat.

Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy már a paralimpiai kvalfikáció is nagy teljesítmény, s azt kérte a magyar sportolóktól, hogy próbálják magukat elengedni, és ne teherként éljék meg a paralimpiai versenyzést.

„Nem kis felelősség egy ekkora eseményen magyar mezben szerepelni, főleg, hogy a férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó aranyérme után most már téli sportnemzetnek is számítunk” – jelentette ki Sárfalvi Péter.

Orendi Mihály, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) téli sportokért felelős alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a pjongcsangi téli paralimpiára kiutazó magyar sportolók "elképesztően szerethetők."

„Ezt az érzést sok millió magyar ember érzi, ami erőt adhat nektek a nehéz pillanatokban” – fogalmazott a MOB alelnöke, aki szerint a sportolók szinte a lehetetlenre vállalkoztak.

Pjongcsangban három sportoló képviseli a magyar színeket. Amint a sajtótájékoztatón elhangzott, a műlesiklásban és óriásműlesiklásban induló Balogh Zsolt az első látássérült magyar sportoló téli paralimpián. Haladását vezetőként Bocsi Bence segíti, ő a hátán lévő hangszóróból adja társának az instrukciókat.

A 36 éves Balogh Zsolt (Holtpont SE) elárulta, 2013 óta dolgoznak együtt Bocsi Bencével, ami eleinte nehéz volt, de aztán ahogy nőtt az együtt megtett kilométerek száma, egyre gyorsabban tudtak haladni. A versenyző, aki a megnyitón a magyar zászlót is viszi, elmondta, Pjongcsangban azokon a pályákon fognak lemenni, amelyen a női lesiklást és a szuperóriás-műlesiklást rendezték. Balogh Zsolt a kategóriájában 15-20 versenyzőre számít, s szeretne a középmezőnyben, annak is inkább az elején végezni.

Bocsi Bence is úgy látja, hogy kezdetben elég lassan ment az összecsiszolódás Balogh Zsolttal, de most már bízik a jó eredményben.

„Az a legfontosabb, hogy amit az edzéseken elértünk, azt képesek legyünk megcsinálni a paralimpián is” – jegyezte meg a guide.

A harmadik magyar téli paralimpikon a mozgássérült Lőrincz Krisztina, aki evezésben szerepelt a riói nyári paralimpián, s 11. helyezést ért el. Most ülő-sífutásban és biatlonban áll majd rajthoz. (Korábban magyar parasportoló még sosem indult ezekben a sportágakban.) Elmondása szerint a sérülése olyan, hogy mindent vállból és karból kell megoldania, ennek ellenére olyan sportágat is kipróbált már, mint a wakeboard.

„A sport az életem szerves része, mindig is az fog maradni. Pjongcsangban szeretnék a rióihoz hasonló eredményt, szeretném élvezni a versenyzést és megtalálni a szép pillanatokat” – foglalta össze céljait a Diswake SE 37 esztendős parasportolója.

A magyar versenyzők és edzőik hétfő délután a 16.25-kor induló dohai járattal kelnek útra, s mindannyian először március 14-én fognak versenyezni.

MTI

2018.03.05.