project.news

2016.11.16.

Felavatták a paralimpiai bajnokok falát az Olimpiai Parkban

Budapest, 2016. november 16., szerda (MTI) - Az Olimpiai Parkban ünnepélyes keretek között felavatták szerdán azt az emlékművet, amellyel Budapest Belváros Önkormányzata és a Magyar Paralimpiai Bizottság a magyar paralimpiai bajnokok előtt tiszteleg. A fal, amely az olimpiai bajnokok fala mellett áll, emléket állít az eddigi 31 magyar paralimpiai aranyéremnek és a 27 bajnoknak.
2016.11.14.

Bajnokok szavaltak a Nemzetiben!

A Nemzeti Színház Nagyszínpadán híres magyar sportolók szavaltak a Magyar Nyelv Napján. Az idén harmadik alkalommal jelentkező eseményen ismét kiemelkedő teljesítményű, közismert és szeretett magyar sportolók mondták el november 13-án kedvenc verseiket.
2016.11.09.

Budapest 2024 imázsfilm paralimpikonokkal!

Láttátok már? Paralimpiai ikonok is szerepelnek benne, nézzétek figyelmesen!  A Budapest 2024 új, fiatalos imázsfilmje olyan értékeket mutat be, melyek meghatározzák a fővárosiak életét. Összekötnek minket a sikereink, a küzdelmeink, a sport iránti elkötelezettségünk, az élet szeretete. Többek között ezekre épül Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázata is. A zenét kifejezetten a filmhez szerezte a fiatalok egyik kedvenc zenekara, a Fran Palermo. Forrás: Budapest2024 A tartalomra kattintva megnézheted a videót! 
2016.11.09.

Elhunyt Szomov Sándor korábbi kiváló párbajtőrvívó, öttusázó, a BVSC egykori versenyzője

Szomov Sándor, korábbi kiváló párbajtőrvívó, öttusázó, a BVSC egykori versenyzője váratlanul elhunyt. Sportpályafutása után edzőként is dolgozott, majd a kerekesszékes és a veterán vívást segítette. Az utóbbi években az OSC-ben tevékenykedett, egyfajta “mindenesként”. Nyugodjon békében. Forrás: http://hunfencing.hu/2016/11/07/elhunyt-szomov-sandor/
2016.10.28.

Harmadik Integrált Parafekvenyomó Magyar Bajnokság

Október 29-én, szombaton 10:00 órai kezdéssel kerül megrendezésre a harmadik integrált Parafekvenyomó Magyar Bajnokság. Helyszín: Beled, Városi Sportcsarnok. A versenyen részt vesznek a riói paralimpián is helyt állt paralimpikonok; Mezei Katalin, Sztanó György, Sas Sándor, Tunkel Nándor. Az eredmények a tartalomban, olvasd tovább a cikket!   
2016.10.27.

Jövőre szkander világbajnokság Budapesten!

Jövőre szkander világbajnokság Budapesten! A szkander parasportág is, kiváló eredményekkel képviselik hazánkat a magyar parasportolók!  További információk: http://sportbanyaszat.reblog.hu/megkotottek-a-2017-es-vb-megrendezeserol-szolo-megallapodast
2016.10.19.

Edző-és paraedző képzés Budapesten

Államilag elismert, Országos Képzési Jegyzékbe bejegyzett, szakmásított bizonyítványt és EUROPASS-t (az összes uniós országban érvényes) kaphatnak azok, akik beiratkoznak 2016. november 12-ig az OK-TAT 60 Kft. intenzív, egy éves sportoktatói vagy sportedzői tanfolyamára bármely sportágban. Egyetemi tanárok általi oktatást és magas színvonalú gyakorlati képzést biztosítunk a jelentkezőknek! Helyileg Budapesten, akadálymentesített, kulturált környezetben zajlik a képzés. Parasportolókat és a velük foglalkozni vágyókat kiemelt törődéssel és szeretettel várjuk! További információkért keressék Thék Zsuzsa tanfolyamvezetőt: +36 30 214 5398-as telefonszámon