Menüpontok

Két aranyérem a moszkvai integrált kajak-kenu Európa-bajnokságon!

Suba Róbert, a 36 éves kiskőrösi versenyző – aki pénteken a VL1 200 méteres versenyszámban nyert – szombaton a KL1 200 méter, vagyis paralimpiai parakajakos versenyszámban bizonyult a legjobbnak. 51.228-as idejével közel 8 tized másodperccel verte meg a második helyen befutó francia és két és fél másodperccel a harmadik helyet megszerző fehérorosz ellenfelét.

“Egyre jobban beleerősödöm ebbe a versenyszámba, azt hiszem, hogy ez volt életem eddig legjobb 200 métere parakajakban és ezt Weisz Róbert vezetőedző is így látta. Most sem a rajtom volt az igazán erős, hanem az utolsó 150 méter és benne a hajrá. Azt hiszem, hogy a francia ellenfelem nagyon bekötött a végére” – mondta a legsérültebbek között versenyző kiválóság.

A női KL-1-es kategóriában a szintén riói kvótával rendelkező Váczi Anita ezúttal negyedik lett. Jól szerepelt Rozbora András is, aki két éve ezen a pályán KL-1-es kategóriában nyerni tudott. Pruzsina István tanítványát azóta átsorolták a kevésbé sérültek közé KL-2-be, ebben a számban most Európa-bajnoki hatodik helyezést szerzett. Rozbora Andrásra is igaz, hogy a paralimpián még javíthat ezen a helyezésén. A KL-3-as kategóriában Fábián Istvánnak ezúttal nem jött össze a bravúr, ő a középfutamból búcsúzott.