Menüpontok

A Magyar Paralimpiai Csapat sportolói átvették forma- és sportruháikat

A Magyar Paralimpiai Csapat 40 fős létszáma 20%-al haladja meg a négy évvel ezelőtti, londoni kvótaszámot. A sportolókat edzők, orvosi stáb és a csapatiroda munkatársai kísérik, összesen 82 fős delegáció utazik Brazíliába.

A csapat formaruháját a Celeni, az egyik legizgalmasabb, fiatal magyar divatház tervezte. Az augusztus 28-i eskütételen, a Nemzeti Színházban illetve a XV. Nyári Paralimpiai Játékok nyitó- és záróünnepségén ebben fognak megjelenni a sportolók. A formaruha kollekció a lányoknak ing, blézer, nadrág összeállítást illetve selyemsállal kiegészített ruhát, azaz két külön szettet jelent, a fiúk rövidnadrág-póló illetve ing-zakó-nadrág összeállításokat kaptak. A formaruhán a hagyományos magyar kékfestő motívum jelenik meg, a ruhadarabok sötétkék, világosbarna és fehér színűek.

 A sportolók hivatalos sportruházatát, amelyben az éremátadáskor és a paralimpiai játékok helyszínein megjelennek, a magyar Tisza ruházati cég tervezte és gyártotta. A sportruházatba a gála- és utazómelegítő, rövidnadrág, pólók, cipők, táskák, sapkák, esőkabát tartoznak. A gálamelegítő piros díszítésű fehér felsőt és zöld nadrágot tartalmaz, természetesen a magyar címerrel, a Magyar Paralimpiai Csapat logójával és a Magyarország felirattal ékesítve. A paralimpiai faluban illetve a versenyekre utazva a sportolók szürke melegítőt, szürke és zöld rövidnadrágot, fehér, piros és szürke pólókat és fehér BP gyártású baseballsapkát viselnek majd.

Az utazó felszerelés átvételekor Veres Amarilla kerekesszékes vívó, Csonka András asztaliteniszező, Major Endre kerekesszékes asztaliteniszező és Tunkel Nándor erőemelő próbálta fel és mutatta be a sajtó képviselői előtt a kollekciókat.

A Magyar Paralimpiai Csapat eskütételére augusztus 28-án, vasárnap, 11 órakor a Nemzeti Színházban kerül sor. Az ünnepségen az 1976-os Torontolimpiádon érmeiktől politikai okokból megfosztott magyar csapat rehabilitációjára is sor kerül. A Magyar Paralimpiai Csapat első tagjai szeptember 1-én indulnak Rióba, majd szeptember 3-án és 6-án követik őket a többiek. A csapat zászlaját a szeptember 7-i nyitóünnepségen a hetedik paralimpiájára készülő, kétszeres paralimpiai bajnok Ráczkó Gitta úszó viszi majd.

A csapatiroda munkatársai már a paralimpiai falu nyitására, augusztus 31-ére Rióba érkeznek, hogy elvégezzék a delegáció fogadásával kapcsolatos munkálatokat.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta: „A Magyar Paralimpiai Bizottság szorosan együttműködik a riói szervezőkkel, egyelőre semmi olyanról nincsen tudomásunk, amely a magyar csapat versenyzését illetve ellátását nehezítené. Természetesen mi is ismerjük a nemzetközi sajtót bejárt híreket a jegyértékesítés illetve a szervezés nehézségeiről, reméljük, ezek rendeződnek a hátralevő bő két hétben. Követjük és tájékozódunk az orosz parasportolók kizárásával kapcsolatos sportdiplomáciai és döntőbírósági fejleményekről, hiszen ez érintheti a mi sportolóinkat is, számos orosz riválisunk van. Magyarország legderűsebb és legszebb sportolói csapata készen áll arra, hogy büszkén képviselje hazáját és honfitársait a riói paralimpián.”

A riói Magyar Paralimpiai Csapatnak jelenleg 40 kvótája van, az alábbi megoszlásban:

 

asztalitenisz (6): Arlóy Zsófia, Berecki Dezső, Csonka András, Major Endre, Pálos Péter, Zborai Gyula

atlétika (5): Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Csontos Piroska, Kálmán Krisztina, Keresztesi Erika

erőemelés (2): Sas Sándor, Tunkel Nándor

evezés (1): Lőrincz Krisztina

judo (2): Burányi Flóra, Szabó Nikolett

kajak-kenu (4): Varga Katalin, Váczi Anita, Rozbora András, Suba Róbert

kerekesszékes vívás (5): Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Osváth Richárd

kerekesszékes tenisz (1): Németh Roland

kerékpársport (1): Butu Arnold

sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula

úszás (10): Adámi Zsanett, Engelhardt Katalin, lllés Fanni, Kézdi Réka, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ráczkó Gitta, Sors Tamás, Tóth Tamás, Vereczkei Zsolt

triatlon (1):  Boronkay Péter

 

Magyar Paralimpiai Bizottság Budapest, 2016. augusztus 20.