Menüpontok

Hódmezővásárhelyen találkozott a paraúszókkal dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Hódmezővásárhelyre látogatott dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, aki amellett, hogy tárgyalt Almási István polgármesterrel, illetve Sós Csaba szövetségi kapitány társaságában megtekintette a lenyűgöző uszodakomplexumot, ebből az alkalomból találkozott első ízben a paraúszó-szakág képviselőivel, így Urr Anitával, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkárával is.

 

 

A MÚSZ elnöke először Almási Istvánnal folytatott megbeszéléseket a Városházán, ahol elhangzott, a város továbbra is kiemelten kezeli az úszósport támogatását, illetve folytatja azt a programot, melynek célja, hogy minden helyi általános iskolás tanuljon meg úszni. Az uszodakomplexum – melyet bármelyik európai nagyváros megirigyelhetne – ebben az évben is nagy forgalmat bonyolít, többek között a komplett japán válogatott itt készül majd a budapesti világbajnokságra.

 

„Eddig hírből ismertem, most személyesem is meggyőződhettem arról, milyen csodálatos létesítmény a Gyarmati Dezső-sportuszoda, tökéletes helyszín ahhoz, hogy az óvodás kortól a csúcsteljesítményre készülő válogatottakig az úszósport minden szereplőjének otthont adjon – mondta dr. Bienerth Gusztáv. – Amit Hódmezővásárhely tesz, az modell értékű más városok számára is, a szövetség pedig partner abban, hogy minél több eseményt rendezzenek ebben a gyönyörű uszodában.”

 

Almási István megjegyezte, a város úszással kapcsolatos programjának megvalósítását nagyban segíti, hogy a sportág igazi ikonjai visszatérő vendégek a helyi medencékben. „Gyurta Dániel, Kapás Boglárka rendszeresen itt készül, ilyen példaképek kellenek a fiataloknak” – mondta a polgármester. Sós Csaba szövetségi kapitány ennek kapcsán megjegyezte: „Nem véletlen, hogy aki csak teheti, itt készül. Tökéletesek a körülmények, hihetetlenül jól érezzük itt magunkat – nagyon sokszor jártunk itt a múltban, és jövünk rendszeresen a jövőben is.”

 

A vásárhelyi látogatás alkalmat nyújtott arra is, hogy dr. Bienerth Gusztáv találkozzon az itt edzőtáborozó paraúszó-válogatott tagjaival, valamint Urr Anitával, a Paralimpiai Bizottság főtitkárával. A főtitkár kijelentette: „Mindig is nagyon jó volt a kapcsolat a Magyar Úszó Szövetséggel, és a folytatásban is arra törekszünk, hogy egymást támogatva a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk a versenyzőinknek. Utánpótlásunk már most itt készül, és nyáron Hódmezővásárhelyen rendezzük nyílt nemzetközi versenyünket.”

Forrás és fotók:   MÚSZ-Besenyei Gergely, http://musz.hu/cikk/megtekintes/1300