Menüpontok

Megtartotta első elnökségi ülését a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestületi vezetősége

A Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület elnökségi tagjai; Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszó, dr. Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, dr. Kósa Ádám Európa Parlamenti képviselő, Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Dr. Nátrán Roland, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, Nyírő Zsolt, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének ügyvezető elnöke, Toponáry Gábor, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének ügyvezető elnöke, Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke, Dr. Kokas Péter gasztroenterológus sebész és dr. Égeni Attila jogász.  Az első elnökségi ülésen részt vettek a felügyelő bizottsági tagok is, amelynek elnöke dr. Gudra Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség gazdasági igazgatója. 

A 2017. február 9-i ülésen az elnökség egyhangúlag újabb négy évre, a 2020-as Nyári Paralimpiai Játékok lezárásáig Urr Anitát választotta meg a szervezet főtitkárának. A jövő évben, 2018. márciusában a PheyongChang-i Téli Paralimpiai Játékokon induló magyar csapat csapatvezetőjének az elnökség dr. Horváth Patríciát, az MPB sportági referensét nevezte ki.  Az elnökség két új tagszervezet felvételének kérelmét is elfogadta, a Magyar Karate Szövetség és a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége a jövőben az MPB tagszervezetei közé tartozik. 

Az egyes sportágak szakágvezetőinek, szövetségi kapitányainak a kinevezése határozott idejű,  2017. február 10-től 2020. december 31-ig tart, melyet az MPB elnöksége 2018. szeptember 30-ig felülvizsgál. 

A parasportágak megválasztott vezetői: 

Nagy Gábor evezés
Windischmann Mercédesz íjászat
Bíró Norbert  judo
Weisz Róbert kajak-kenu
Patonai Ágnes kerekesszékes curling
Koller Sándor kerekesszékes rögbi
Nemcsik Zsolt kerekesszékes vívás
Pál-Plichta Györgyi lövészet
Fábián Attila
Csabai Attila szkander
Bor Péter tenisz
Pocsai Gábor triatlon
Sós Csaba dr. úszás
Becsey János úszás, vezetőedző
Raska Gyula ülőröplabda

 

A további sportágak vezetőiről később hoz döntést az elnökség.