Pap Bianka egy sí balesett következtében sérült meg, nem akart összeforrni a sípcsontja. Az orvosok javaslatára kezdett el úszni, ahol fény derült tehetségére. Rátermettségét alátámasztja, hogy már 16 évesen kijutott a Rio de Janeiroban megrendezésre kerülő paralimpiára, ráadásul 100 méter háton ezüst, 200 méter vegyes úszásban pedig bronzérmet nyert. Felkészülése azóta is töretlen, motiváltan hajt álmai felé, és a jelenlegi vírusnak köszönhető nehézségek se gátolják meg lendületét.
Az egyik legfontosabb kérdés: hogy vagy?
Jól vagyok szerencsére, ezt az időszakot otthon töltöttem a családommal. Az uszodán és a házamon kívül egyébként se szoktam nagyon máshova eljárni, ezért nem jelentett komolyabb problémát ez a helyzet nekem. Talán egyedül az hiányzott, hogy eljárjak bevásárolni, amit korábban napi rendszerességgel tettem meg.
Év elején Törökországban edzőtáboroztatok, erről mesélnél kicsit?
Remekül mentek az edzések, szuper volt a hangulat, nem is igazán szerettünk volna hazajönni. Sokkal jobb időket tudtam produkálni, mint korábban. Előfordult, hogy megközelítettem a legjobb versenyidőmet. Az edzőtábor végéhez közeledve kezdett el komolyodni az egészségügyi helyzet, majd miután hazaértünk csupán csak 1 napot edzettünk, és bevezették a korlátozásokat.
Hogyan sikerült megoldanod otthon az edzéseidet?
Törökország után nem mentem rögtön szüleimhez haza, megvártam még koronavírus tesztem eredményét, ami negatív lett. A családomnál otthon szerencsére van egy beépített medence, megpróbáltam folytatni a felkészülést a 11 fokos medencében. Az erőnléti edzéseket is sikerült megoldanom, az sem maradt el. Három hét otthoni munkát követően térhettünk vissza az uszodába, folytatni az eddigi munkát.
Milyen volt újra az uszoda vízébe ugrani?
Felszabadító érzés volt, ez a mi közegünk. Sajnos a vízérzékelésemet, és az állóképességemet nem sikerült teljesen fenntartanom, viszont hamar sikerült visszaszoknom ebbe a környezetbe. Nagyjából azon a szinten vagyok, mint edzőtáborban, pedig azt gondoltuk rosszabb formába leszek.
Nem kerülhetjük ki ezt a kérdést sem: hogyan érintett a paralimpia elhalasztásának híre?
Az elején szomorú, és csalódott voltam. Hamar rájöttem az idő nekem dolgozik, hiszen még fiatal vagyok, folyamatosan tudok fejlődni. Hiába maradtak el a versenyeim tudom, ami késik, nem múlik. A motivációval továbbra sincsen baj, vezetem a világranglistát, jók az időeredményeim, ráadásul tudom, csak jobb lehetek.
Az otthon töltött szabadidőben mivel sikerült elütnöd az idődet?
Olyan dolgokat csinálhattam, amikre máskor nincs időm. Takarítottam, festettem, átrendeztem a garázst, valamint a konyhában is sütöttem vagy főztem. A pesti lakásomba mindig is szerettem volna elrendezni a teraszomat, most erre volt időm. Iskolában most töltöttem az utolsó évemet, ezért a vizsgáimra készültem fel, akadt bőven dolgom így. Szellemileg feltöltődtem, amire egyébként nem volt lehetőségem sokszor az edzések, és versenyek miatt. Számomra ez az időszak is pozitívan zárult, és tovább készülök.
