Menüpontok

HISZEK Benned Sport Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága (Államtitkárság) meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program). A program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

A HISZEK Benned Sport Program II, alprogramjaként az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálják, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, létesítmény-használat, sporteszköz beszerzések, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

Az igényelhető támogatás mértéke legalább 500 000 Ft, legfeljebb 4 000 000 Ft

Programkiírás: HISZEK Benned Sport Program II_ alprogram V_utem programkiiras

Jelentkezési adatlap: HISZEK BENNED Sport Program II alprogram V ütem jelentkezesi adatlap

Elektronikusan benyújtandó adatlap: HBV Elekronikusan benyújtandó adatlap

A programkiírásban megjelölt költségek benchmark rendszere: Benchmark-rendszer 2020

 

Forrás: Sportegyesületek Országos Szövetsége