Menüpontok

Éremeső a szegedi kajak-kenu világkupán

Hosszú idő után újra nemzetközi versenyen vehettek részt para kajak-kenusaink. A Szegeden megrendezett világkupa két versenynapján sportolóink összesen 18 érmet nyertek.

Versenyzőink párhuzamosan méretették meg tudásukat az ép kajak-kenusokkal. A magyar csapat legelső aranyérmét Kiss Péter Pál, világ- és Európa-bajnok sportolónk nyerte KL1 200 méteren.  Célba érkezése után nyilatkozott a sikeres futamáról: „52 másodperc alatt teljesítettem a távot, ami ekkora szembeszélben jónak számít.” A mindösszesen 17 éves versenyzőnk a második versenynapon ismét nagyszerűen teljesített. KL1 500 méteren elsőként haladt át a célvonalon 2:14 futamidővel.

Péter mögött ugyanebben a számba Suba Róbert paralimpiai ezüstérmesünk második helyen végzett, míg KL1 200 méteren harmadikként ért célba.

KL2-ben két magyar sportolónk is a legjobb háromban végzett. Rozbora András ezüst, Rescsik Csaba pedig bronzérmet szerzett. KL3-ban Kiss Erik harmadikként ért célba. A hölgyeknél szintén 200 méteren Pulai Erika KL1, Varga Katalin KL2, Molnár Nikoletta pedig KL3 kategóriában lett ezüstérmes. „Sok mindenben kell még fejlődni Tokióig. Az időjárás sem volt a legjobb, így nem tudom megmondani igazán, hogy mire vagy képes, de úgy érzem sok van még bennem.” – nyilatkozta Kata a versenyszámot követően.

Teljes eredmény lista:
Juhász Tamás VL2 200m – 3. hely
Molnárné Tóth Julianna VL3 200m – 2. hely
Pulai Erika KL1 200m – 2. hely, KL1 500m – 2. hely
Varga Katalin KL2 200m – 2. hely, KL2 500m – 3. hely
Kiss Péter Pál KL1 200m – 1. hely, KL1 500m – 1. hely
Suba Róbert KL1 200m – 3. hely, KL1 500m – 3. hely
Molnár Nikoletta KL3 200m – 2. hely, KL3 500m – 3. hely
Rozbora András KL2 200m – 2. hely, KL2 500m – 2. hely
Rescsik Csaba KL2 200m – 3. hely, KL2 500m – 3. hely
Kiss Erik KL3 200m – 3. hely, KL3 500m – 2. hely