Menüpontok

Gubacsi Zsófia és Medvegy Judit is bekerült a Magyar Tenisz Szövetség Fogyatékos Sport Bizottságába.

Ideje, hogy a Magyar Tenisz Szövetség is befogadja a speciális olimpikonokat, a szervátültetett és a hallás sérült teniszezőket is, a kerekes székes versenyzők mellett.” - mondta Orbán-Sebestyén Katalin.

Szívből gratulálunk Zsófinak és Juditnak! Jó munkát kívánunk nekik!

A Magyar Tenisz Szövetség július végén választott magának új elnökséget. Szakmai alelnöknek Markovits Lászlót kérte fel Lázár János elnök. Az alelnök és az új elnökség egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy a magyar tenisz működésébe be kell vonni mind a szakmát, mind pedig a tagságot. Ezért bizottságokat alapított. Markovits László elnökségi tag Orbán-Sebestyén Katalin javaslatára megalapította a Fogyatékos Sport Bizottságot, amelynek lényege, hogy minden fogyatékossági szakág, amelyben szerepelnek és versenyeznek teniszezők, szerepet kaphassanak a magyar tenisz életében, sikereikről, eredményeikről minden teniszben dolgozó szakember és a tenisz iránt érdeklődő értesüljön.

Örömmel látjuk, hogy a bizottságba végül két Speciális Olimpiában érdekelt is bekerült.

A bizottság elnökének a korábbi profi játékost Gubacsi Zsófiát, míg az egyik tagjának a CSEFOSZ SE elnökét, Medvegy Juditot választották, aki azért pályázott a tagságra, mert egyesülete évek óta nagyon aktívan részt vesz a tenisz szakág életében. “Nagyon örülök Zsófi és Judit jelentkezésének, mert így végre teniszezőink sikereit a tenisz szakma is megismerheti. Számos korábbi és jelenlegi válogatott játékosunk támogatta már a speciális olimpiát saját elhatározásból, legutoljára Gálfi Dalma, aki a Budapest Kupáért kapott tiszteletdíjat ajánlotta fel az MSOSZ tenisz szakágának.