Menüpontok

Újra Szekeres Pált választották az IWAS Kerekesszékes Vívó Bizottsága elnökének

Első alkalommal rendezett online tisztújítást az IWAS (Nemzetközi Kerekesszékes és Amputált Sportok Szövetsége) kerekesszékes vívóbizottsága, melynek vezetőjének ismét Szekeres Pált választották.

A Prima-díjjal kitüntetett, háromszoros paralimpiai bajnok, olimpiai bronzérmes vívó, aki az egyetlen ember a világon, aki paralimpián és olimpián is érmet szerzett, 2013 óta az IWAS elnökségi tagja, majd alelnöke. Első elnöki megbízását 2016-ban kapta, amikor az olaszországi Pisaban egyetlen szavazat híján egyöntetűen voksoltak a magyar sportvezetőre.

„Az egyik legfontosabb célunk, hogy a 2024-es párizsi paralimpián már hat versenynap szerepeljen a programban a mostani öt helyett. Ehhez szorosan kapcsolódnak az új versenyszámok, a női és a férfi kardcsapat küzdelmeinek integrálása. Együttműködve a Nemzetközi Vívó Szövetséggel (FIE) folytatjuk az edzők és zsűritagok képzését. Nagyon jelentős, hogy újabb országok sportolói számára legyenek elérhetők az IWAS programjai, ezért új tagországokat szeretnénk bevonni, valamint egy többszintű versenyrendszert kiépíteni. Terveink között szerepelt és az IWAS vezetősége meg is szavazta, hogy a kerekesszékes vívás helyett, paravívás (para fencing) legyen a sportág új neve, így nyitnánk új lehetőségek felé és bővítenénk sportolóink számát. Valamint, hogy a szervezet vezetőségét kilenc főre bővítsük. Így már minden régió képviselője helyet kap (Ázsia, Amerika, Európa), továbbá kezdeményezésünkre azt is elfogadták, hogy női elnökségi tagunk is legyen.” – mondta az újraválasztott sportvezető.

„Felemelő, hogy olyan hősök között élhetünk és dolgozhatunk együtt, mint Szekeres Pál. Ő az élő példa rá, hogy nincs lehetetlen és sosem szabad feladni. Megmutatta, hogy a páston kívül is milyen fantasztikus és csodálatos személyiség, kiváló családapa és remek sportvezető. Gratulálok az újraválasztáshoz és sok sikert, kitartást kívánok neki a következő négy évhez. Remélem, még sokszor adhatom át a gratulációimat Palinak.”- összegzett Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

Szekeres Pál mellett, a német Udo Ziegler marad a főtitkár a következő négy évre. A 9 fős vezetés Kam Kau Wong, Chrisitna Massiala, Arno Schneider, Peter Brigola, Peter Huggins, Brandon Dyett és Jakub Nowicki  névsorral irányítja a sportágat az előttük álló időszakban.