Menüpontok

Kitüntették Löwenstein Pál siketlimpiai bajnokot

A legeredményesebb magyar siket férfi asztaliteniszezőt, ötszörös siketlimpiai asztalitenisz bajnokot, Löwenstein Pált sportban elért kiemelkedő eredményei kapcsán Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette Áder János köztársasági elnök.

A „legnagyobb férfi asztaliteniszezőként” is emlegetett 318-szoros magyar válogatott asztaliteniszező nyolc siketlimpián vett részt. Ezekről a világjátékokról összesen 5 arany, 8 ezüst, valamint 7 bronzéremmel a nyakában térhetett haza. 

A kontinens-bajnokságokon is rengeteg nagyszerű eredményt ért el. Az 1968-1983 közötti Európa-bajnokságok összesített éremtáblázata alapján Magyarország 15 arany, 12 ezüst, és 10 bronzérmet gyűjtött be. Ebben az időszakban Löwenstein Pál hét alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára, négyszer végzett másodikként, illetve háromszor harmadikként.

A siketlimpiai bajnok asztaliteniszező hosszú évek kemény munkájának köszönhetően válhatott kiváló sportolóvá. Ernszt Kálmánné, a Siketek Sportklubjának korábbi elnöke szerint Löwenstein Pál nagy előnye, hogy balkezes, kiváló taktikai tudással és acélidegekkel rendelkezik. Fantasztikus eredményeivel tette büszkébbé hazánkat, amit Áder János, köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel honorált.

Pali bácsinak gratulálunk, sok-sok sikerekben és egészségben gazdag éveket kívánunk. 

fotó:slideplayer.hu