Menüpontok

Végső búcsút vettek paralimpikon erőemelőtől

Az Új Köztemetőben kísérték utolsó útjára Szávai Csabát, az athéni Paralimpiai Játékok bronzérmes para-erőemelőjét.

Sportolói pályafutása során összesen hat paralimpián vett részt. Barcelonában (1992) nagyon közel állt ahhoz, hogy bronzérmes helyen végezzen, azonban az éremről, ezen a paralimpián a vetélytársának a súlya döntött. A küzdeni akarása, motivációja nem hagyott alább, legsikeresebb szereplése a 2004-es athéni Paralimpiai Játékokhoz köthető, ahol bronzérmes lett +100kg-os kategóriában. Ekkor visszakapta azt az érmet a sorstól, amit pár évvel korábban elvesztett. 

Mai napig nevéhez köthető a magyar parafekvenyomó-válogatott legnagyobb eredménye, amelyet a londoni paralimpiát (2012) megelőző országos bajnokságon ért el, 240 kg-mal.

A magyar parasport ikonikus alakja még 63 éves korábban se hagyott fel versenyzői céljaival, komoly célokat tűzött ki magának, de sajnos ezeket már nem tudta beteljesíteni.

A többszörös világ és Európa-bajnoki résztvevő halála jelentős űrt hagy maga után.

A hazai parasport mozgalom nevében Szabó Lászó, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke búcsúzott az örökös magyar bajnoktól.

Nyugodj békében, Csaba!