Menüpontok

Tauber Zoltán sportrelikviáival gazdagodott a Magyar Paralimpiai Bizottság

A tavaly ősszel elhunyt, első magyar paralimpiai bajnok asztaliteniszezők trófeáit, érmeit, okleveleit és különleges emléktárgyait vehette át a bajnok családjától a Magyar Paralimpiai Bizottság. Kiváló eredményeinek emlékét Újbuda Önkormányzata diszpolgári cím adományozásával örökíti meg az utókor számára.

Tauber Zoltán 1945-ben, 11 évesen veszítette el mindkét alkarját, amikor lövedékeket szerelt szét és egy kézigránát felrobbant a kezében. Egy gyermekotthonban tanult meg pingpongozni, majd később versenyezni kezdett. Tauber 1976-ban, a Torontóban megrendezett V. Paralimpiai Játékokon szerezte meg Magyarország történetének első paralimpiai aranyérmét, asztaliteniszben. Az eredményhirdetést követő napokban, az akkori szovjet politikai nyomás miatt, a magyar delegáció elhagyta a paralimpiai falut és hazarepült. Így a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság, az akkori szabályokra hivatkozva nem ismerte el a magyarok eredményeit. A paralimpiai bajnoki címét hivatalosan, csak negyven év elteltével kaphatta meg, 2016-ban.

Tauber Zoltán a sportolói pályafutása mellett, jelentős alakja volt a hazai parasport mozgalom fellendítésének is. A sokat megjárt bajnokunk emléktárgyainak értéke felbecsülhetelen, így a Magyar Paralimpiai Bizottság ezekkel a relikviákkal kívánja megőrizni Magyarország első paralimpiai bajnokának hihetetlen történetét, emberfeletti pályafutását.

A Torontolimpiád magyar aranyérmesének életpályája feledhetetlen, ezért Újbuda Önkormányzata posztumusz díszpolgári címmel tiszteleg Tauber Zoltán emléke előtt. A díszpolgári címet, a Kerület Napján, 2021. november 11-én jelentették be hivatalosan.

Az elismerést első paralimpiai bajnokunk fia veheti majd át. 

Külön köszönjük a Tauber családnak, hogy felajánlották ezeket a felbecsülhetetlen díjakat.