Menüpontok

Két kiváló atléta lesz 2022-ben a Magyar Parasport Napjának nagykövete

A Magyar Paralimpiai Bizottság minden évben megválasztja a február 22-i esemény nagykövet párosát. Ebben az évben a paralimpiai bajnok távolugró, Ekler Luca, valamint a világbajnoki bronzérmes gátfutó, Dr. Baji Balázs vállalta el ezt a nemes feladatot.

Az Országgyűlés 2017. december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a Kulturális Bizottság ötpárti kezdeményezését, miszerint a fogyatékossággal élő sportolók napját minden év február 22-én ünnepeljük. A dátum megválasztása szimbolikus, hiszen 1970-ben alapították a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubját, a Mozgásjavító Intézmény falai között.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB), a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) szakmai támogatásával, ebben az évben is tartalmas programmal készül a jeles nap alkalmából. Idén is meghirdetjük a Lélekmozgató programot, melyben az óvodások, általános és középiskolások testnevelés órán kipróbálhatják az általunk ajánlott sportjátékokat, vagy osztályfőnöki óra keretében érzékenytő programon vehetnek részt. A járvány miatt olyan szakmai anyaggal kiadásán dolgozunk, amely a digitális oktatás keretében alkalmazható. Ebben az évben programunkban a magyarországi egyetemek részvételével egészül ki. Korábbi hagyományainkhoz megfelelően, koszorúzással emlékezzünk meg az elhunyt bajnokainkról az Olimpia Parkban, illetve nemzetközi konferenciát szervezünk a Parasport Fejlesztésének Lehetőségei címmel. A Magyar Parasport Napja nagykövetei segítik munkánkat, fő feladatuk, hogy hírét vigyék a Magyar Parasport Napja eseményeinek.

Ekler Luca fiatalon, mindössze 11 évesen bal oldalára lebénult egy stroke következtében. Hihetetlen küzdeni akarás és kemény akaratának köszönhetően mára már szinte észre se vehetők az agyvérzés maradványtünetei. Az atlétika pályán új otthonára lelt, komoly célkitűzésekkel kezdet bele a sportágba. Folyamatos fejlődését sokan követték figyelemmel, köztük Szalma László fedett pályás Európa-bajnok távolugró is. A Testnevelési Egyetem tanára, atlétika edzője elkötelezte magát, hogy segít Lucának a felkészülésében. A 23 éves atléta először 2018-ban lépett pályára parasportolóként nemzetközi versenyen, ekkor távolugrásban Európa-bajnok lett. Hamar rátalált a siker ízére, így egy évvel később a világbajnokságon is elsőként végzett ugyanebben a versenyszámban, de további két ezüstérmet szerzett 100, valamint 200 méteren. Azóta számos világversenyen tette le névjegyét, a tavalyi esztendő pedig különösen jóra sikeredett számára. Először az Európa-bajnokságon aratott osztatlan sikert, két versenyszámában a dobogó legfelső fokára állhatott, emellett még egy ezüstérmet is szerzett. A Magyar Paralimpiai Csapat tagjaként pedig Tokióban kétszer döntötte meg saját világcsúcsát távolugrásban, és ünnepelhette bajnoki címét.

Dr. Baji Balázs Békéscsabán kezdte meg sportolói pályafutását, és igen hamar az ország legjobbjai között versenyezhetett. Tinédzserként, 2007-ben felnőtt bajnokságot nyert 110m gáton. Ettől a pillanattól kezdve komoly ellenfélként tekintettek rá versenytársai. Korosztályos nemzetközi versenyeken képviselte hazánkat, ahol több új magyar csúcsot is felállított. Az ostrava-i korosztályos Európa-bajnokságon második helyen ért a célba. Folyamatos fejlődése, és remekléseinek következében a 2012-es londoni olimpián is pályára léphetett. Első komolyabb nemzetközi felnőtt eredményét a 2013-as fedett pályás kontinens viadalon érte el 60 méter gátfutásban, amikor negyedik helyen zárta a versenyt. Három évvel később ismét hazánk olimpiai csapatának sportolója lett Rio de Janeiro-ban. A 2017-es londoni világbajnokságon érte el sportolói pályafutásának legnagyobb sikerét, kiváló versenyzéssel bronzérmet szerzett. Ezzel ő lett Magyarország első sportolója, aki szabadtéri atlétika világbajnokságon futószámban érmet tudott nyerni. Ebben az évben Univerziádé győzelemmel koronázta meg pályafutását. További eredményes szerepléssekkel teli éveket követően, tavaly szeptemberben jelentette be versenyzői karrierjének befejezését. Balázs azóta a 2023-as budapesti atlétika világbajnokság szervezését segíti, mellette pedig a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának elnökeként tevékenykedik.

A Magyar Paraspot Napjának programjairól a FODISZ oldalán találhat bővebben információkat ide kattintva.