Menüpontok

Hazai közönség előtt sziporkázhatnak a parakarate kiválósága

Egy év múlva, 2023-ban, Budapest rendezi meg a sportág világbajnokságát. A rangos sporteseményre hazánk kiemelkedő versenyzői, Kákosy Olívia, világbajnok és Kárpáti Petra, világbajnoki ezüstérmes is készülnek.

Mieink a 2021-es dubai vb-n, a hölgyek értelmi sérültségének kategóriájában (K21) már bizonyították rátermettségüket. Olívia és Petra együtt állhatott fel a dobogó legfelső fokaira, kemény és kiélezett párharcok után. A lányok iskolatársak, együtt készülnek a versenyekre, és kiemelten fontosan tekintenek előre a jövő évi világeseményre.

Kákosy Olívia először atletizált, majd megismerkedett a karatéval, ami rögtön magával ragadta. Mindennapjainak részévé váltak az edzések, melyeken hamar felhívta magára a figyelmet. Hamarosan versenyekre kezdett járni, amely újabb lendületet adott neki. Kivételesnek vélték tehetségét, hiszen már első versenyeinek többségén az élmezőnyben végzett.

Kákosy Olívia karate mérkőzés közben (Fotó: WKF)

Iskolatársa, Kárpáti Petra orvosok javaslatára kezdett el sportolni, kipróbálta az úszást és a judot is, ám őt is a karate kultúrája fogta meg igazán. A sportnak köszönhetően a beszédkészsége, iskolai eredményei, valamint önbizalma is fejlődni kezdett. A tatamin nyújtott teljesítményének kiemelkedőnek bizonyult, már fiatalon a világ élmezőnyébe került.

A dubai világbajnokságon, a két magyar lány fenomenális küzdelmek után jutott döntőbe, ahol egymással szembe kellett megharcolniuk. A rettenetesen szoros párharc során Kákosy Olívia bizonyult jobbnak, így Kárpáti Petra ezüstérmesként helyen végzett.

A magyar hölgyek következő célja a Törökországban megrendezésre kerülő Európa-bajnokság lesz, de mellette már a 2023-as budapesti világbajnokság felé is tekintgetnek. Nem titkolt álmuk, hogy hazai közönség előtt állhassanak a dobogó tetejére.

Kárpáti Petra a tatamin (Fotó: WKF)

Képek és a szöveg forrása: WKF