Menüpontok

Hét éremmel térhettek haza Spanyolországból para-asztaliteniszezőink

A Costa Bravában megrendezett nemzetközi versenyen mieink egy arany-, három ezüst-, és három bronzérmet szereztek.

A válogatott egyetlen első helyét, a remek formában játszó Major Endre gyűjtötte be, MS1-es kategóriában. Az ellenfelei között a világelső paralimpiai bajnokot, Dzsu Jung Dét is sikerült felülmúlnia teljesítményével.

Pálos Péter egészen a döntőig menetelt, ahol nagy riválisával kellett megmérkőznie. Azonban London és Tokió paralimpiai bajnoka ezúttal alulmaradt a belga Florian Van Ackerrel szemben.

A hölgyeknél Szvitacs Alexa és Arlóy Zsófia ragadt ütőt kategóriájuk egyéni számaiban. Mindkét paralimpikonunk kimagasló teljesítményt produkált, végül pedig egy-egy bronzérmet szereztek.

Alexa női párosban Bicsák Bettinával lépett a pályára, majd vegyes párosban Zborai Gyulával szerepeltek eredményesen. Az előbbi összetételű csapat a harmadik, míg utóbbi a második fokára állhatott fel a dobogónak. Arlóy Zsófia a dél-koreai Pak Nam Mi-vel társult, majd brillírozott egészen a döntőig, végül pedig kategóriájuk versenyszámában ezüstérmesek lettek.