Menüpontok

Három érem megszerzésével kezdték meg a szezont a magyar parakenusok

A poznani világkupán az időjárás nem alakult kedvezően a versenyzők számára, de hazánk válogatottja a nehezítő körülmények ellenére egy ezüstöt és két bronzot szerzett.

Az erős széllökések és esőzések miatt a nemzetközi verseny szervezői, az eredetileg kijelölt szombat kora délelőtti döntők időpontjait, késő délutánra halasztották. Ez némiképpen megnehezítette a kajak-kenusok dolgát, de a magyar sportolók így is magabiztosan szálltak vízre.

A férfiaknál KL1-es sérültségi kategóriában a paralimpiai, világ- és Európa-bajnok Kiss Péter Pál harmadik helyen, míg a paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert második helyen evezett a célba.

Suba Róbert VL2-ben is eredményesnek bizonyult, ahol végül hatodik lett, de ebben a számban sem maradhatott el a magyar siker, ugyanis Juhász Tamás, paralimpikon, a harmadik helyen csapott a célba. KL2-ben szintén két paralimpiai résztvevő, Rozbora András az ötödik, míg KL3-ban Kiss Erik a negyedik helyen végzett.

A hölgyeknél KL1-ben Pulai Erika, VL3-ban pedig Molnárné Tóth Julianna is negyedik helyen zártak a világkupa viadalon, míg KL3-ban Molnár Nikoletta hatodik lett.

A magyar parakenu-válogatottal nem utazhatott Lengyelországba Varga Katalin Eszter, paralimpiai bronzérmes sportoló, aki márciusban megsérült. Paralimpiai bajnok, Kiss Péter Pál szintén nehéz heteken van túl, mivel megbetegedések nehezítették a téli felkészülését.

Végeredmények:
KL1 – 200 m: Suba Róbert, 2. hely
KL1 – 200 m: Kiss Péter Pál, 3. hely
KL2 – 200 m: Rozbora András, 5. hely
KL3 - 200 m: Kiss Erik, 4. hely
VL2 – 200 m: Juhász Tamás, 3. hely
VL2 – 200 m: Suba Róbert, 6. hely
KL1 – 200 m: Pulai Erika, 4. hely
KL3 – 200 m: Molnár Nikoletta, 6. hely
VL3 – 200 m: Molnárné Tóth Julianna, 4. hely

Fotó: Hajdu Botond, szövetségi kapitány