Menüpontok

Ösvényeinken: Veled című kiállítás

Az Ösvényeinken: Veled című kiállítás egy féléves munka eredménye, amely a Millennium Háza, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mozgásjavító EGYMI összefogásával és együttműködésében,  valamint a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatásával valósulhatott meg.

A projekt fő célja, hogy lebontsa a mozgáskorlátozott emberek “világa” köré odaképzelt, projektált falakat. Mindezt az érintettek bevonásával és részvételével valósítottuk meg. Fontosnak tartjuk, hogy a közös projekttel felhívjuk a figyelmet az elfogadásra és szemléletet formáljunk, továbbá, hogy olyan alkotásokat, installációkat hozzunk létre, amelyek mindenki számára befogadhatóak, bejárhatóak és átélhetőek.

A kiállítás három helyszínen valósult meg: a Mozgásjavító EGYMI és a Millennium Háza épületében installációk formájában, valamint a két intézmény közötti meseösvényen, mely a Ligetben összeköti a két helyszínt egymással. 

A három intézmény közötti együttműködés a Millennium Háza kezdeményezésére indult el, melyhez azonnal társult a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mozgásjavító EGYMI is.

Földváry Piroska felkérésére, German Kinga egyetemi docens beépítette egyik reguláris kurzusába a projektet, a Mozgásjavító EGYMI pedig intézmènybejárást, érzèkenyítő előadást és látogatható órákat  kínált, ahol a közös munka folyhatott. Így lehetett 30 egyetemi hallgató rendszeres látogatója és alakítója a vizuális kultúra óráknak, és kezdődhetett el a beszélgetés, ismerkedés, gondolkodás a Mozgásjavító EGYMI 7.a. és 8.b. osztályos tanulóival. A folyamat aztán közös alkotási fàzisba fordult át, miközben az egyetemisták heti rendszerességgel a MOME szemináriumon rendhagyó módon, German Kinga docens participatív módszertana mentén,  közösen alakították a készülő kiállítások vizuális identitását, tervezték installációit és keretprogramjait, a kommunikációs és szponzorációs stratégiát. 

A további találkozók célja volt, hogy a diákok és az egyetemisták közösen és együtt alkossák meg a kiállításra készülő alkotások jelentős részét. A közös munkát a Millennium Háza részéről Földváry Piroska és Keresztes Szilvia koordinálta.

A projekt kulminációs pontja az integratív szemléletű kiállítások megvalósítása.

Az installációk egy része fel szeretné hívni a figyelmet a Mozgásjavító EGYMI munkásságára, az ott élő és tanuló fiatalokra, mindennapi életükre, fantáziadús világaikra, akadályaikra, illetve az alkotásokkal történő felemelő lehetőségekre. A Millennium Házában megvalósuló kiállítás tervezésekor a látogatók bevonása is fontos szempont volt, azaz, hogy ne pusztán passzív megfigyelői legyünk a műveknek, hanem inkluzív módon teret adjunk a reflexióra, közös gondolkodásra, a művek közös alakítására.

A kiállítások megtervezése jelentős, közös munka, annak minden részletével együtt. Az építész, grafikus, textiltervező, fotográfus és a design- és művészetmenedzsment hallgatók transzdiciplinárisan dolgoztak. Külön csoportok formálódtak az installációk megtervezésére, a kommunikációra, a vizuális identitás megalkotására, a keret- programok kitalálására, miközben mindenki rálátott és részese lett a teljes folyamatnak. A folyamat során megszülethettek a logók, műalkotások, kísérő programok és egy különleges kiállítás is, melynek helyszíne a Mozgásjavító fogadó tere.

Egyértelművé vált, hogy az öltözék, amit viselünk nem csak funkcionális szereppel bír: ruháink identitásunk kifejező eszközei is egyben. Az innovatív technológiák tudatos használata élhetőbb és inkluzívabb jövőt ígér.

A féléves folyamatról a Millennium Házában debütál az egyetemi hallgatók által készített dokumentumfilm és egy különleges kültéri lépcső-installáció, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az épített környezetünk mennyire nem befogadó. A műalkotások egy részét a Mozgásjavító EGYMI tanulói, valamint a MOME hallgatói közösen készítették. Ezeken a foglalkozásokon a fiatalok karton meselényeket alkottak a Millenium Háza és a Mozgásjavító EGYMI varázslényei által inspirálva, ezek is fontos részét képezik a kiállított munkáknak. A látogatók többek között olyan művekkel találkozhatnak majd, mint a Textil Unikornis, amely egy gyermekrajz alapján készült. Velkey Virág textil szakos hallgató egy különleges jelmezzel készül, melyet a mese inspirált. A ,,Mindent látó királylány”-ra keresztelt műalkotás megvilágítva kel életre, így a lépcső alatti sötét térben kerül bemutatásra. A projekttel szorosan együttműködik a Dress-coding csapata is, akik Huszár Fanni és Pázmány Lili (UNOBSTRUCTED, Akadálymentes fehérnemű) textiltervezők ruháit  állítják ki a Mozgásjavító EGYMI-ben. 

Az egy hónapig látható két kiállításhoz és azokat összekötő ösvènyhez számos program is kapcsolódik MOME alumni, drámapedagógus, múzeumpedagógus bevonásával, azért, hogy ezekkel a művészetközvetítő keretprogramokkal is segítsük az akadályokkal élő embertársaink hétköznapjainak megértését.

A résztvevő intézményekről:

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem határozott elkötelezettsége a társadalmi és kulturális felelősségvállalás. Identitásunk sarokkövét jelenti, hogy olyan értékeket teremtsünk, amelyek élhetőbbé teszik környezetünket és formálják társadalmunkat. A MOME hazai viszonylatban a tradíció és progresszió együttes képviselete mellett képes közvetlen módon edukálni környezetét és  életminőséget emelő tevékenységgel gazdagítani azt. 

A Mozgásjavító EGYMI közel 120 éve, több mint 200 mozgáskorlátozott gyermek oktatását, nevelését, mozgásfejlesztését, sérülés specifikus ellátását végzi már 3 éves kortól egészen az érettségiig. Pedagógiai céljaik közé tartozik, hogy megteremtsék az esélyegyenlőség alapjait azért, hogy az iskolai tanulmányok adott pontján az integrációra és az önálló életvitelre felkészültek legyenek tanulóik. Ezért is tartják nagyon fontosnak, hogy minden olyan kezdeményezésben, rendezvényen, konferencián részt vegyenek, mely a társadalmi befogadást erősíti, ezzel is támogatva tanulóikat abban, hogy minél sikeresebben megtalálhassák helyüket az élet bármely területén.

A 2019-ben teljes rekonstrukción átesett régi Olof Palme ház Millennium Házaként nyitotta meg újból kapuit. A városligeti lokációval a Millennium Háza központi szerepet tölt be és így felelőssége, hogy az itt található gyógy- és rehabilitációs intézményekkel kapcsolatot ápoljon, együttműködéseket hozzon létre. Mint művészeti kiállítótér kiemelt célcsoportjaink közé tartoznak az iskolai csoportok, családok, idősebb generáció, hátrányos helyzetű csoportok, egyetemisták, melyekkel igyekszünk aktív együttműködést és kooperációt kiépíteni. A megújult ház koncepciójában a művészetet és társadalmi felelősségvállalást tűzte ki céljául. Ennek megfelelően programjainak és projektjeinek megtervezésekor az inklúziót, hozzáférhetőséget, participációt tartjuk kezdetektől szem előtt. 

Megnyitó: 2022. május 20., péntek 18:00 óra. 

A kiállítást a Millennium Házában Kiss Péter Pál paralimpikon és Biró Hermina nyitják meg.

A kiállítások megtekinthetők:

Millennium Háza: kedd – vasárnap, 10-18 óra között

Mozgásjavító EGYMI: hétfő – péntek, 9:00 – 16:00 között.

Megtekinthető: 2022. június 15-ig.

Főszervező: Millennium Háza 

Mentorok: German Kinga, Földváry Piroska, Keresztes Szilvia, Tóth Adrienn, Dobos Réka

Szponzorok: Magyar Paralimpiai Bizottság, MOME Budapest, Elméleti Intézet, Millennium Háza

Kivitelező: Dessin Design, Millennium Háza, MOME

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/471321948013939

A projektben résztvevő MOME hallgatók: Asztalos Paula, Bádé Zsófia, Balkó Dorottya Annamária, Bernát Barbara Bianka, Djogni Sédégbé Ábel, Domonkos Lúcia Sára, Emődi Gergő, Eördögh Emília Lola, Faddi Bianka, Fazakas Imola, Fényes Paula, Hegyi Fanni, Horváth Anna Borbála, Horváth Panna, Kereszty Anna Júlia, Krusinszky Kitti, Kulcsár Dávid, Matl Szilárd, Molnár Apollónia, Németh Nikolett, Pilbák Petra, Pusztai Rozina, Sipos Sára, Szabó Márton, Szabó Máté András, Szalai Anna, Szilágyi Anna Magdolna, Ulz Mátyás, Vékony Anna, Velkey Virág Adél.

EGYMI fiatalok: Gergő, Richárd, Krisztián, Zoltán, Máté, Izabella, Gábor, Dalma, Balázs, Levente, Tünde Hermina, Ferenc, Ramóna, Dorián, Fanni, Balázs, Boglárka, Csaba 

Projektkoordinátorok: German Kinga, Földváry Piroska, Djogni Sédégbé Ábel

Vizuális identitás: Asztalos Paula, Németh Nikolett, Pilbák Petra

Kommunikáció, kísérő programok: Balkó Dorottya Annamária, Bernát Barbara Bianka, Domonkos Lúcia Sára, German Kinga, Horváth Anna Borbála, Kereszty Anna Júlia, Molnár Apollónia, Szabó Máté András, Szabó Márton, Szilágyi Anna Magdolna, Kozák  Fruzsina.

Kiállítás-építés: Mindenki, de különösen Bádé Zsófia, Emődi Gergő, Eördögh Emília Lola, Faddi Bianka, Fazakas Imola, Fényes Paula, Matl Szilárd, Pusztai Rozina, Sipos Sára, Velkey Virág Adél, Vékony Anna, Hegyi Fanni, Krusinszky Kitti, Kulcsár Dávid, Dessin Design

Programok:  

Május 26, 9.30-11.00: Hulladékból kincs – Zala Zsófia formatervező workshopja

Május 27, 11:00-15:00: #akadályoknélkül – parasport bemutató

Június 2, 18:00: Dress-coding beszélgetés

Június 3, 11.00: a MOME kurátor csapatának tematikus tárlatvezetése

Június 5: Millennium Háza családi nap

Június 10, 15.00-20.00: Énképek szövése – Fülöp Tünde textiltervező workshopja

Június 11: Tégy egy lépést! családi nap

Június 7 és 14, 18:00: Belső ösvényeinken – Mlynarik Júlia drámainstruktor drámapedagógiai foglalkozása

Kiállított alkotások: 

Meselények alkotói:  Mozgásjavító EGYMI, 7.a osztály       

Gigacz Gergő  

György Richárd   

Hajdú Krisztián Zsolt  

Kuczik Zoltán Péter 

Mészáros Máté Tamás 

Somogyvári Izabell                                  

Szuhai Gábor István                                      

Újpál Dalma                                                   

Végh Balázs Donát

****************

Pázmány Lili : UNOBSTRUCTED 2018/19 || Akadálymentes fehérnemű 2021

Huszár Fanni: NFT Ruhakollekció 2021

Velkey Virág: Mindent látó királylány jelmez 2020

Fülöp Tünde: Életünk fonala 2021

Krusinszky Kitti, Kulcsár Dávid, Hegyi Fanni, Fazakas Imola: Lépcső-installáció

Eördögh Lola fotók

Ulz Mátyás videó

Forrás: Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség