Menüpontok

Paralimpikonok részvételével rendezték meg a Magyar Országos Paraúszó Bajnokságot

Utoljára 2019-ben rendezte meg a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Úszó Szövetség közreműködésével a bajnokságot, azonban a világjárvány enyhülését követően újra lehetőség nyílt a lebonyolításra a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában.

A két napos hazai sporteseményen a fiatal, utánpótlás sportolók mellett paralimpikonok is a vízbe ugrottak. Az összevont versenyszámokban számos kitűnő eredményt szereztek a résztvevők. A magyar sportolók mellett, a nemzetközi paraúszók számára is lehetőség nyílt a megmérettetésen való részvételre.

Pap Bianka paralimpiai bajnok 50, 100, 200, valamint 400 méter gyorson, és 100 méter háton szerzett újabb bajnoki címeket kategóriájában. A tavaly Tokióban remeklő fiatal úszók is elindultak a felnőtt és juniorok számára is egyaránt meghirdetett számokban. Száraz Evelin 200 méter vegyesen, 100 és 400 méter gyorson, illetve 100 méter mellen csapott elsőként célba, míg Payer Kata 50, 100, és 400 méter gyorson, valamint 100 méter háton, 200 méter vegyesen lett első helyezett.

Pap Bianka paralimpikon bajnok úszó (Fotó: MPB)

A Magyar Országos Paraúszó Bajnokság megnyitóján Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára beszédében kihangsúlyozta a sportág elmúlt esztendőben szerzett sikereit. „Hazánk egyik legeredményesebb sportága az úszás, tavaly a tokiói paralimpián a magyar küldöttség tizenhat érméből az úszók hetet szereztek. Öröm számunkra, hogy a japán fővárosban versenyző sportolók többsége Hódmezővásárhelyen is részt tudott venni. Ezzel példát mutatva a fiatal sportolók számára, és segítve a hazai parasport mozgalom további fejlődését.”

A magyar paaraúszó-válogatott legközelebb június 12 – 18. között versenyzik meg a világbajnokságon, ahol hazánkat nyolc sportoló fogja képviselni.

A 2022. évi Magyar Országos Paraúszó Bajnokság eredményei

A versenyen készült hivatalos fotók

Fotó: MPB