Menüpontok

Újra nemzetközi versenyen brillíroztak a magyar kerekesszékes vívók

A világjárvány miatt több világkupa szerepléséről is le kellett mondania a sportág magyar válogatottjának, azonban hosszabb várakozást követően ismét megnyílt a lehetőség számukra. A thaiföldi Chon Boriban megrendezett viadalon hárman képviselték hazánkat május 19. és 22. között.

Az első versenynap jól kezdődött a mieink számára, Osváth Richárd tőr „A” kategóriában remekelt. A paralimpiai ezüstérmes vívó veretlenül zárta a selejtezőt, egészen az elődöntőig küzdve magát. A fináléért folytatott párharc során Gilliver Piersztől (GBR) 15:8-ra kapott ki, így harmadik helyen végzett, ezzel megszerezve a delegáció első érmét. A Debreceni Egyetem Atlétikai Club versenyzője a kardozók „A” kategóriájában ismételten eredményesnek bizonyult. Magabiztosan menetelt a döntőig, ahol ismételten a brit ellenfelével találta szembe magát. A szoros csatában a magyar sportoló nem tudott felülkerekedni ellenfelével szemben, 15:11-es összesítésben maradt alul.

Női kard „A” kategóriában Hajmási Éva nagyszerű teljesítménnyel, vereség nélkül jutott el az elődöntőig. A paralimpiai ezüstérmes magyar sportoló éles küzdelemben, 15:14 arányban szenvedett vereséget Kinga Drozdz (POL) ellen, így bronzérmet szerzett. A Törekvés SE vívója tőr „A” kategóriában is megmérette tudását. Eltökélt szereplésével a fináléba jutott, ahol a hétszeres paralimpiai bajnok Yu Chui Yee (HKG) 15:12-re tudta legyőzni hazánk sportolóját.

Tarjányi István, a csapat többi tagjához hasonlóan, két fegyvernemben jeleskedett. Először párbajtőrőzök „B” kategóriájának versenyszámában hatodik helyen, majd kardozók „B” kategóriájának párharcában hetedik pozícióban zárta a világkupa szereplését.

A magyar küldöttség ezzel a teljesítményével négy érmet, két ezüst és két bronzot zsebelt be a Thaiföldön rendezett nemzetközi viadalon.

A világkupa eredményei:
https://www.fencingtimelive.com/tournaments/eventSchedule/2048010C3A874C5C8F40218C758A5605#today