Menüpontok

Kiss Péter Pál megvédte bajnoki címét, Varga Katalin bronzérmes lett a Parakenu Világbajnokságon

Az ICF felnőtt gyorsasági és parakenu világbajnokságán a nyolc parasportolóból álló magyar delegáció a dobogós helyezések mellett számos kiemelkedő sikert aratott Halifaxben.

A férfiak KL1 200 méter futamában Kiss Péter Pál és Suba Róbert is ott volt a döntőben. A BHSE versenyzője hamar az élre tört, majd fél hajóhosszal megelőzve ellenfelét ért célba és ünnepelhette harmadik vb-címét. Suba Róbert szintén remekelni tudott, szoros csatában a negyedik helyen végzett.

A sérüléséből felépülő Varga Katalin idén első nemzetközi viadalán szállhatott hajóba. A hölgyek erős tempót diktáltak a KL2 200 méterén, azonban ez nem okozott gondot a szegediek parasportolójának, meg tudta ismételni tavalyi eredményét és bronzérmes lett. „Őszintén megmondva, nem vagyok megelégedve a pályával, nem olyan volt, mint szokott lenni, ma reggel is mentem egyet, az azért jobb volt. – kezdet bele értékelésébe Katalin. - Marha jó érzés a két brittel menni, mindig nagyon húznak. Nyilván ők a legközelebbi cél, akiket el kell kapni. Idén március 15-én eltörtem a lábam, akkor még egyáltalán nem gondoltam, hogy itt tudok lenni a világbajnokságon, ahhoz képest a lehető legjobban alakult.”

Varga Katalin Eszter a KL2 - 200 méter döntőben. (Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Női KL3 200 méteren Molnár Nikolett hetedik, míg KL1-ben Pulai Erika pedig kilencedik lett. Molnárné Tóth Julianna VL3 középfutamában elért ötödik helye nem volt elegendő a döntőbe jutáshoz. A férfi VL2 200 méteren Suba Róbert ötödikként, KL2-es sérültségi kategóriában pedig Rozbora András hetedikként végzett. A KL3 200 m fináléjában Kiss Erik küzdött nagyot, végül nyolcadik helyen zárta a kanadai világbajnokságot.

Magyarország ép versenyzői is remekeltek, négy arany-, egy ezüst- és hat bronzéremmel az éremtáblázat második helyén zárták a világbajnokságot.

A magyar parakenu-válogatott augusztus 18. és 21. között a müncheni Multisport Európa-bajnokságon vesz részt, ahol a kontinens legjobbjai ellen szállnak hajóba.

A világbajnokság eredményei

A magyar parakenu-válogatott a 2022-es kanadai világbajnokságon (Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség