Menüpontok

A kerekesszékes vívók is sikeresen szerepeltek Olaszországban

IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupa – Pisa, Olaszország 2023.03.16-19.

Pisában rendezték az idei második IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupaversenyt. A magyar csapat kiválóságai tovább erősítették előkelő világranglista helyezésiket. A VK-n bejelentkező kínai válogatott legyőzhetelennek bizonyonyult, de a mieink három ezüst és három bronzérme szép teljesítmény.

Az első napon a férfi tőrözők A kategóriás versenyében Osváth Richárd ezüstérmet szerzett. A DEAC versenyzője egész nap jó formában vívott, kínai, német és olasz ellenfeleket legyőzve került a döntőbe, ahol ismét egy kínai versenyző, Zhong állította meg. Ugyanezen a napon vívtak a női A kategóriás párbajtőrözőink. Veres Amarilla ukrán és kínai versenyzőket legyőzve került a legjobb négy közé, ahol az elődöntőben a végső győztes brit Gemma Collis győzte le szoros asszóban. Ugyanebben a versenyszámban Krajnyák Zsuzsanna a 8. helyen végzett.

A második versenynapon két ezüstéremnek és további helyezéseknek örülhettünk. Osváth Richárd a kardozók A kategóriás versenyében két francia és egy olasz versenyző legyőzésével került döntőbe, ahol az első helyért, nagyon szoros csatában kapott ki a kínai Tian-tól. Tarjányi István a B kategóriás kardozók versenyében brit, kínai és francia versenyzőket legyőzve a döntőben kapott ki a lengyel Dabrowskitól. Ugyanezen a napon vívtak a női A kategóriás vívóink is, ahol Hajmási Éva a 6., Krajnyák Zsuzsanna a 8., Nádasdy Anna a 15. helyen végzett. A B kategóriás tőr versenyben Mező Boglárka 16. lett.

A harmadik versenynapon a női kardozók A kategóriás versenyében Hajmási Éva és Veres Amarilla szerzett bronzérmet. Éva a kínai Gu-tól, Amarilla a későbbi győztes lengyel Drodz-tól szenvedett vereséget. Mező Boglárka a B kategóriás kardversenyen 6. helyezett lett, miután vereséget szenvedett a lengyel Pacek-től.

A negyedik versenynapon a női kard csapatversenyt rendezték, ahol a magyar csapat az 6. helyen végzett. A nyolcközé a franciák legyőzésével bekerülő csapat 8-as táblán kikapott Georgia válogatottjától 40-45-re. Ezután az olaszok következtek, ezt 45-29-re hozta magyar csapat. Az 5. helyért folytatott csatában a kínaiak állították meg csapatunkat 29-45 arányban.

A kerekesszékes vívó válogatottnak nem sok ideje marad a pihenésre, áprilisban a francia világkupán, Nimes-ben folytatják a paralimpiai kvalifikációs versenysorozatot.

Eredmények: http://www.pisafencingcup.it/results.html