Menüpontok

Újabb 22 élsportoló részesül a BOM Alapítvány által 10. alkalommal meghirdetett Berzeviczy Albert Ösztöndíjban

A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány 22 élsportolónak adott Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjat, így a 2023-as évben az alapítvány összesen 59 fiatal tehetségnek 22 millió forint értékben finanszírozza a tanulmányait.

A BOM Alapítvány immár tizedik alkalommal hirdette meg programját, amelyre összesen 106 pályázat érkezett be. Az alapítvány olyan olimpiai vagy paralimpiai kerettagok jelentkezését várta, akik önköltséges képzésben vagy állami ösztöndíjasként folytatnak felsőfokú tanulmányokat élsportolói karrierjük mellett. A benyújtott pályázatokat az előző évek gyakorlatához hasonlóan a BOM Alapítvány kuratóriumi tagjai értékelték, és végül 22 olyan fiatal tehetség számára ítéltek oda támogatást, akik már bizonyítottak olimpián, paralimpián, világ- vagy Európa-bajnokságon.

Az újdonsült ösztöndíjasokkal együtt az idei évben már összesen 59, a Magyar Olimpiai Bizottság első és a Magyar Tudományos Akadémia leghosszabb ideig regnáló elnökéről elnevezett Berzeviczy Albert Ösztöndíjprogram indulása óta pedig már több mint 190 sportoló továbbtanulását finanszírozta az Alapítvány. Egyedülálló ösztöndíj- és mentorprogramjának köszönhetően a BOM számos olyan tehetséget kísérhetett végig eredményes olimpikonná vagy paralimpikonná válásuk útján, mint Ekler Luca, Gulyás Michelle, Keszthelyi-Nagy Rita, Kiss Péter Pál, Márton Anna, Olasz Anna, Péni István, Rasovszky Kristóf.

Hadvina Dóra, a világ- és Európa-bajnok sportoló, aki a tokiói olimpián a kajaknégyes tagjaként az olimpiai bajnoki címet is megszerezte, első alkalommal kap Berzeviczy Albert ösztöndíjat.  „Jól sikerült a szülés utáni felkészülésem, most pedig egy négyhetes portugáliai edzőtáborba készülök. Nagyon örülök a lehetőségnek, amit az ösztöndíj biztosít, pláne, hogy egyszerre több területen is helyt kell álljak.” - jelentette ki Hadvina.

Iván Bence Márk, paraúszó, aki tokiói paralimpián 9. helyen végzett 200 m úszásban, edzői tanulmányai lezárásához kap most segítséget ösztöndíjunk révén. „Megtisztelő számomra, hogy kiválasztottak a Berzeviczy Albert Ösztöndíjra, és hogy most már én is a BOM Alapítvány által létrehozott sportolói közösségéhez tartozhatok.” -mondta el a parasportoló.

Iván Bence a 2020-as tokiói paralimpiai játékokon.

A tanulmányi programunk fennállása óta több ösztöndíjasunk is olimpiai és paralimpiai érmesnek, pontszerzőnek mondhatja magát, ami nagy öröm számunkra, és egyben fontos visszacsatolásul szolgál arról, hogy az alapítvány támogatásai jó helyre kerültek.” – jelentette ki Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM kuratórium elnöke.

Büszkék vagyunk rá, hogy a 10. alkalommal meghirdetett Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíj nagy népszerűségnek örvend, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy felhívásunkra 106 pályázat érkezett. Az évek során presztízs lett BOM-ösztöndíjasnak lenni, és hisszük, hogy a tagság egy életre szól.” - tette hozzá Váradi-Bóta Kinga, a BOM Alapítvány főtitkára. 

 

2023-as év ösztöndíjasainak névsora

 

Pályázó neve

Sportág

Oktatási intézmény, szak

Hadvina Dóra

kajak

Debreceni Egyetem / kereskedelem és marketing

Krizsán Xénia

atlétika /öt és hétpróba

Testnevelési Egyetem / BA edző

Tóth Krisztián

judo

Testnevelési Egyetem / BA edző

Szilágyi Dorottya

vízilabda

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem / edző

Kiss Erik

parakajak

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem / edző

Iván Bence Márk

paraúszás

Pécsi Tudományegyetem / edző

Németh Nándor

úszás

Testnevelési Egyetem / BA edző

Bácskai Sára Luca

gyorskorcsolya

Budapesti Corvinus Egyetem / gazdálkodási és menedzsment

Balogh Mátyás László

íjászat

Testnevelési Egyetem / BA edző

Kropkó Márta

triatlon

Budapesti Gazdasági Egyetem / kereskedelem és marketing

Büki Lili Adél

vívás / párbajtőr

Eötvös Lóránd Tudományegyetem / nemzetközi gazdálkodás

Keszthelyi Zsombor Péter

vívás

Pázmány Péter Katolikus Egyetem / jogász

Veres Roland

ökölvívás

Testnevelési Egyetem / BA edző

Szabados Noémi

birkózás

Testnevelési Egyetem / sport és rekreációszervezés

Koleszár Mihály Bálint

öttusa

Eötvös Lóránd Tudományegyetem / programtervező informatikus

Tóth Orsolya

kosárlabda

Budapesti Gazdasági Egyetem / kereskedelem és marketing, angol nyelvű képzés

Mizsei Márton Zoltán

vízilabda

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem / gépészmérnök mesterképzés

Kurucz Levente

kajak

Penta Unió Zrt / mérlegképes könyvelő

Ugrai Panna Nóra

úszás

Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum / sport

Vindiy-Tóth Lili Anna

atlétika

Magyar Agrár - és Élettudományi Egyetem / vezetés és szervezés

Mezei Petra

ökölvívás

Miskolci Egyetem / turizmus - vendéglátás

Rugonfalvi-Kiss Janka

kajak

Bessenyei György Gimnázium

Fotók: Magyar Paralimpiai Bizottság