Menüpontok

Megtartotta 2023. évi tavaszi közgyűlését a Magyar Paralimpiai Bizottság

Az értekezésre május 25-én, a virtuális térben került sor, ahol a tagszervezetek képviselői többek között megszavazták a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alapszabály módosítását, valamint döntöttek az előző és az idei esztendő költségvetését érintő kérdésekről is.

A tavaszi hónap utolsó előtti hetére összehívott közgyűlésen az MPB tagszervezeteinek képviselői és az elnökség tagjai mellett Dr. Gudra Tamás, a szervezet Felügyelő Bizottságának elnöke, Szilágyi Dezső könyvvizsgáló és a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársai is vendégként vettek részt. 

A felek elfogadták a tavalyi év szakmai tevékenységéről szóló beszámolót. 2022-ben megannyi világeseményen vettek részt hazánk fogyatékossággal élő sportolói, amelynek köszönhetően nagyszerű eredmények születtek. A magyar parasportolók három országkvótát szereztek a párizsi paralimpiai játékokra: kettőt sportlöveszetben, egyet pedig kerékpárban. A Magyar Hallássérültek Sportszövetségének válogatottja sikeresen szerepelt a Siketlimpiai Játékokon és 1973 óta nem látott érem mennyiséggel, 4 ezüst- és 4 bronzéremmel tértek haza. Ugyancsak eredményes volt a Magyar Szervátültetett Csapat a 2022. évi Európa-bajnokságon, a nemzetek összesített pontversenyében a résztvevő 26 nemzet közül 2. helyet szerezte meg a csapat, 41 arany-, 40 ezüst- és 42 bronzéremmel. A Magyar Speciális Olimpikonok is remekeltek az előző évben, 10 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzérmet szerezetek a Máltai Meghívásos Játékokon, Vallettában. A Magyar Paralimpiai Bizottság által kijelölt szavazó testület ismét Pap Biankát választotta meg az év fogyatékos női, Kiss Péter Pált pedig az év fogyatékos férfi sportolójának, míg a női kerekesszékes vívóválogatottat újra az év fogyatékos csapataként jelentették be a Magyar Állami Operaházban, az 65. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálán.

Emellett jelentős sportdiplomáciai sikereknek is örvendhet a mozgalom, miután nemzetközi sportszövetségek különböző tisztségeit magyar sportszakemberek tölthetik be. Dr. Kósa Ádámot megválasztották az Nemzetközi Siketlimpiai Bizottság elnökének, míg Weisz Róbertet az Európai Kajak-kenu Szövetség para szakág technikai delegáltjának választották. Ugyancsak büszkeséget jelent Gyurkó Alexandra beválasztása a Szervátültetettek Európai Szövetsége elnökségébe.

Az ülésezők továbbá elfogadták a 2022. évi költségvetés beszámolóját, és a könyvvizsgálói jelentést, miszerint az MPB 892 ezer forintos nyereséggel zárta az esztendőt. Valamint elfogadásra került a 2023. évi költségvetés tervezete is, amely alapján a Magyar Paralimpiai Bizottság a Honvédelmi Minisztérium és a szponzorok támogatásának is köszönhetően közel 467 millió forintos bevétellel számolhat. Egyúttal egyetértést született az MPB Alapszabály módosításában, illetve az ez évi Felügyelő Bizottság ellenőrzési tervezetében is.

Az MPB 2023. évi Közgyűlés anyagai és határozatai itt érhetők el.