Menüpontok

Újabb négy évre választották meg Tapolczai Gergelyt a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének élére

A szervezet május 19-én tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Sport Házában, ahol 39 tagszervezetből 19 képviseltette magát és szavazta meg az új elnökség, valamint a Felügyelő Bizottság tagjait.

A Magyar Hallássérültek Sportszövetségének (MHSSZ) beszámolója szerint választás rendben, zökkenőmentesen lezajlott, a Jelölő Bizottság elnöke, Urr Anita ismertette az érvényes és érvénytelen jelöléseket, a visszalépéseket, illetve a jelöltek névsorát. Elnöknek Tapolczai Gergelyt és Ács Antalt javasolták a tagszervezetek, azonban utóbbi aspiráns visszalépett. Így nyílt szavazással keretein belül újraválasztották Tapolczai Gergelyt, aki megköszönte a jelenlévőknek a bizalmat.

Alelnöknek Ács Antalt és Seres-Kormány Anitát jelölték a tagszervezetek.
A programjuk ismertetése után a szavazás eredménye:
Ács Antal 3 szavazat
Seres-Kormány Anita 15 szavazat.
Így Seres-Kormány Anita lett az alelnök.

Az MHSSZ alelnökének megválasztását követően az elnökségi tagok között négy érvényes jelölt maradt a listán: Csanak Géza, Horváth István, Kárpáti Árpád, Miklós Nándor. Továbbá egy fennmaradó pozíció jelölt nélkül maradt, így a közgyűlésen résztvevők a helyszínen Ács Antalt, Cserni Tamást és Turóczy Erikát javasolták az aspiránsok névsorába. A jelöltek bemutatkozása, programjuk ismertetése után a szavazás első fordulóban eldőlt.

Eredmény:
Miklós Nándor 15 szavazat
Horváth István 14 szavazat
Csanak Géza 13 szavazat
Cserni Tamás 13 szavazat
Turóczy Erika 13 szavazat

Kárpáti Árpád 11 szavazat
Ács Antal 6 szavazat

Az MHSSZ elnöksége (fotó: MHSSZ)

Így az első öt legtöbb szavazatot kapott jelölt került be a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnökségébe.

Végül a Felügyelő Bizottság tagjait választották meg nyílt szavazással a küldöttek:
Fenyves Tamás elnök
Mártonffy Máté tag
Tüskené Borszéki Erika tag

A közgyűlést lezárásaként Tapolczai Gergely megköszönte mindenkinek munkáját, részvételét, ismertette röviden az elkövetkező hónapok nemzetközi versenyeit és eseményeit, valamint felhívta a figyelmet a közelgő Magyar Siketsport Napjára.

A Magyar Paralimpiai Bizottság sok sikert és jó munkát kíván a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének újonnan megalakult elnökségének és Felügyelő Bizottságának!

Forrás és fotó: Magyar Hallássérültek Sportszövetsége