Menüpontok

Nehéz körülmények ellenére hatodik helyen ért célba Mocsári Bence a paratriatlon Eb-n

A Madridban rendezett kontinensviadalon hazánkat egyedüli parasportolóként képviselő triatlonista június 3-án állt rajthoz. A körülmények megnehezítették a magyar sportoló dolgát, miután a szervezők duatlonra változtatták a versenyt.

A rendezők, a rossz időjárási körülményekre hivatkozva, egy nappal a rajt előtt törölték el az úszás versenyszámot, amely Bence egyik nagy erősségének számít. A magyar sportoló igyekezett eltekinteni a kialakult körülményektől és felvenni a versenyt az ellenfeleivel. Az első futás ideálisan alakult a PTS5 kategóriában induló sportoló számára és közelebb került az élmezőnyhöz, majd kerékpáron megőrizte pozícióját. Az utolsó öt kilométeres szakaszon magabiztosan teljesített, aminek köszönhetően a hatodik helyen ért célba.

A versenyt követően Boronkay Péter, a paratriatlonisták szövetségi kapitánya kiemelte beszámolójában, hogy a magyar versenyzőnek nem volt könnyű dolga, azonban remekül állta a sarat: „Nehézség volt, hogy a szervezők nem biztosítottak lehetőséget a pályabejárásra, így ismeretlenül kellett neki vágni a teljes szakasznak. A dombos, kanyargós pálya egy kicsit lassította Bencét, nem tudta melyik kanyart veheti be bátran, melyiknél kell jobban figyelni. Bence ezen a versenyen ismét bizonyította, hogy minden körülmény között tud magas szinten versenyezni. A felkészülését az utolsó hetekben kisebb sérülés hátráltatta, így a futástól tartott a legjobban. Ezért is volt nagy probléma, hogy triatlon helyett duatlon verseny volt, de ennek ellenére a vártnál jobban teljesített. Teljesítményével én is és a helyszínen lévő triatlon szakmai stáb is maximálisan elégedettek vagyunk.”
Fotó: World Triathlon