Menüpontok

Ekler Luca a paraatlétikai világbajnokság sztárja

A parasportolók részére szervezett világeseményt július 8-17. között rendezték meg Párizsban, ahol hazánkat kilenc versenyző képviselte. Több egyéni csúcs és jó helyezés mellett Ekler Luca (TFSE) brillírozott, három arany- és egy ezüstérmet nyert, valamint megszerezte a sportág első paralimpiai kvótáját.

A paralimpiai bajnok atléta két futószámban; 200 és 400 méteren világbajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul az előbbiben 25.78 másodperces, míg utóbbiban 59.74 másodperces időeredményével világcsúcsot állított fel. A T38-as kategóriában versenyző Luca távolugrásban megvédte vb-címét, míg 100 méteres síkfutásban ezüstérmes lett.

A verseny végén Ekler Luca elmondta, elégedett azzal, hogy a futószámokban fejlődni tudott, távolugrásban pedig stabil szezont tudhat maga mögött, különösen a 200 méteres síkfutásban elért világcsúcsának örül: „Nagyon boldog vagyok, hogy a kedvenc futószámom ilyen jól sikerült, ráadásul 200 méteren elért időeredményemmel új világcsúcsot állítottam fel. A kitűzött céljaimat sikerült elérnem és alig várom már, hogy jövőre újra visszatérjek Párizsba. A paralimpia hasonlóképp fontos lesz számomra, akkor is igyekszem a maximumot nyújtani. A TFSE kiválósága, mint a vb második legeredményesebb sportolója hozzátette: „A jövőben, Szalma László edzőmmel megbeszéljük, hogy a távolugrás mellett melyik futószámot helyezzük a fókuszba, mert a paralimpián csak a 100 méter és a 400 méter lesz a kategóriámban, 200 méter nem.”

A magyar paraatlétikai válogatott többi tagja is kimagasló eredményt ért el, sorban dőltek meg az egyéni csúcsok az eseményen. A rutinos versenyzők mellett több újonc is debütált a vb-n.

Luterán Petra (TSC-GEOTECH) korábban az épek között magasugrásban versenyzett, 2014-ben az ifjúsági olimpiai játékokon negyedikként végzett. A tavalyi esztendőben egy baleset következtében amputálni kellett a bal karját, azonban már ekkor elhatározta, hogy paraatlétaként folytatja a versenyzést. Néhány hónappal a felépülését követően kivívta magának a lehetőséget, hogy a világbajnokságon a T47-es kategóriában szerepeljen, ahol a 400 méteres síkfutás mellett 100, 200 méteren és távolugrásban is elindult. 400 méteren egyetlen európaikét került döntőbe, ahol a hetedik helyen végzett, és hatalmas egyéni csúccsal, ugyancsak hetedik lett távolugrásban. A két sprintszámban pedig, szintén egyéni csúcsot elérve, tisztességesen helyt állt.

Az F52-es kategória diszkoszvetés versenyszámában Bessenyey Zoltán (TFSE) bizonyított, aki a döntőben az előkelő ötödik helyezést érte el. Az atléta neve ismert a sportvilágban, korábban autóversenyzőként rali Európa-bajnoki bronzéremig jutott.

A rutinos versenyzők közül, paralimpiai ezüstérmes Biacsi Ilona (SZVSE) ötödikként ért célba 1500 méteres síkfutás T20-as kategóriájában, míg testvére, Biacsi Bernadett (SZVSE) szintén ezen versenyszámban kilencedik lett. Szöllősi Istvánnak (Váci Reménység SE) ezúttal nem jött össze a bravúr, az egyéni csúcshoz közeli eredménye most a kilencedik helyre volt elegendő súlylökésben (F20).

Oroszi Zsuzsanna, a paraatlétika szövetségi kapitánya a vb-zárásaként pozitívan nyilatkozott: „Nagyon örülök, hogy az előző világeseményekhez képest nőtt a csapat létszáma, az új versenyzők az elvárásokon felül szerepeltek. Ekler Luca kiemelkedik a mezőnyből, teljesítményével sporttörténelmet írt. Gratulálok a versenyzőknek és felkészítésükben közreműködő sportszakembereknek és a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársainak!” A világbajnokságot ugyan nem a jövő évi paralimpiai atlétikai versenyek helyszínén rendezték, de sok szempontból próbaversenynek tekinthető, a sportvezető ezzel kapcsolatban hozzátette: „A szervezők sok mindenben kiemelkedően teljesítettek, de remélem, hogy a mostani nehézségek, ami főképpen a szállás minőségében és transzferrel kapcsolatos problémákban mutatkoztak meg, a jövő évi paralimpiára megoldódnak. A versenyzőink felkészültségét viszont az is mutatja, hogy a mostani nehézségek nem látszottak a csapat teljesítményén.” – összegezte a vb-n szerzett tapasztalatait a korábbi súlylökő.

Paraatlétikában utoljára 2019-ben, Dubaiban rendeztek világbajnokságot, ezt követően a járvány folyamatos halasztásra és újratervezésre kényszerítette a sportág vezetőit. A magyar válogatott az előző világbajnokságról egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel tért haza.  Most nyújtott teljesítményük azonban, még inkább figyelemre méltó közel egy évvel a párizsi paralimpiai játékok előtt.

Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára a helyszínen segítette a magyar csapatot, Szabó László, az MPB elnöke pedig egynapos látogatást tett a vb helyszínén. Az MPB vezetői a világeseményt kihasználva sportdiplomáciai találkozókat is szervetek. Urr Anita elmondta: „Minden szempontból eredményesnek tekinthető a világbajnokság, a kiváló eredmények mellett hasznos egyeztetést tudtunk folytatni Andrew Parsons-sal, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnökével és Marie-Amélie Le Furral, a korábbi háromszoros paralimpia bajnok atlétával, aki jelenleg a Francia Paralimpiai Bizottság elnöke. Nagyon felemelő érzés volt az is, hogy Habsburg György, Magyarország párizsi nagykövete is meglátogatta a csapatot és Szabó Lászlóval érmet adhatott át Ekler Lucának. A találkozók, a látogatások is azt mutatják, hogy a magyar csapatnak egyre nagyobb szerepe van nemzetközi paralimpiai mozgalomban.” A sportvezető nyilatkozatában gratulált a versenyzőknek, köszönetét fejezte ki a sport- és egészségügyi szakembereknek és megköszönte a Sportért Felelős Államtitkárság, a Magyar Atlétikai Szövetség, a sportegyesületek és a támogatók hozzájárulását, ami segíti a parasportolók felkészülését.

Habsburg György, Magyarország párizsi nagykövete és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke adta át az aranyérmet Ekler Lucának. (Fotó: MPB)

A 2023. évi WPA Paraatlétikai Világbajnokság magyar csapatának eredményei:

  • Bessenyey Zoltán (TFSE) – diszkoszvetés F52 5. hely (13.76 m);
  • Biacsi Bernadett (SZVSE) – 1500 m síkfutás T20 9. hely SB (5:03.60 perc);
  • Biacsi Ilona (SZVSE) – 1500 m síkfutás T20 5. hely SB (1:04.41 perc); 400 m síkfutás időelőfutam T20 9. hely SB (4:42.53 perc);
  • Ekler Luca (TFSE) – 200 m síkfutás T38 1. hely WR (25.78 mp); 400 m síkfutás T38 1. hely WR (59.74 mp); távolugrás T38 1. hely CR (5.77 m); 100 m síkfutás T38 2. hely PB (12.54 mp);
  • Keresztesi Erika (Váci Reménység SE) – 400 m síkfutás T38 időelőfutam 11. hely SB (1.10:07 perc);
  • Luterán Petra (TSC-GEOTECH) – 400 m síkfutás T47 7. hely PB (1:00.46 mp); távolugrás T47 7. hely PB (5.23 m); 200 m síkfutás T47 12. hely PB (27.34 mp); 100 m síkfutás T47 időelőfutam 14. hely PB (13.24 mp);
  • Nagy Ambrus (Váci Reménység SE) – súlylökés F33 10. hely (7.22 m);
  • Szőllősi István (Váci Reménység SE) – súlylökés F20 9. hely (13.60 m);
  • Takács Adél (Szegedi RSC) – távolugrás T20 15. hely (4.29 m).

Hazánk ezidáig négy országkvótát szerzett a jövő évi paralimpiára: egyet-egyet atlétikában és kerékpárban, kettőt sportlövészetben. A játékokat 2024. augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban.

 

Fotók: Florent Pervillé