Menüpontok

Spanyolországban is értékes érmeket szereztek a para-asztaliteniszezők

A magyar válogatott Olaszországból egyenesen Costa Brava felé vette az irányt, ahol a sportág következő világkupaversenyét rendezték. A csapat egyéni és páros versenyszámokban két ezüst-, és két bronzérmet szerzett az értékes paralimpiai kvalifikációs pontok mellett.

Szvitacs Alexa (WS9) remekül versenyezve, az elődöntőben 3:0-ra múlta felül a kínai Liu Menget. A paralimpiai bronzérmes nem tudta megismételni a Lignanoban elért bravúrját, miután a fináléban az ausztrál színekben induló, de kínai származású Li Na Lei 3:1 arányban győzedelmeskedett. Az egyéni ezüstérmet követően Csonka Andrással vegyes párosban (XD17) is versenybe szálltak. Az első helyezésért folyó mérkőzés nem kedvezett mieinknek, éles küzdelmet követően 3:2-re kikaptak a brazilok ellen.

A kétszeres paralimpiai bajnok, Pálos Péter (MS11) a negyeddöntőben egy minden szempontból fontos mérkőzésen győzte le a japán Takemorit 3:1-re. Az elődöntőben viszont régi nagy ellenfele, a belga Florian van Acker várt rá, aki igen szoros versenyben, 3:0-ra győzte le Pétert úgy, hogy minden szettet csak a végjátékban tudott eldönteni.

Arlóy Zsófia és Bereczki Dezső (XD17) kettőse az elődöntőbe jutott, ahol a Szvitacs – Csonka párost később legyőző brazil duótól szenvedtek vereséget 3:1 arányban, így pedig a bronzéremnek örülhettek.

A magyar csapat eredményei:

Egyéni:

  • Arlóy Zsófia (WS8) – csoportból búcsúzott;
  • Bereczki Dezső (MS9) – legjobb nyolc között búcsúzott;
  • Csonka András (MS8) – csoportból búcsúzott;
  • Pálos Péter (MS11) – bronzérem;
  • Szvitacs Alexa (WS9) – ezüstérem;
     

Páros:

  • Arlóy Zsófia – Szvitacs Alexa (WD20) – csoportból búcsúztak;
  • Berecki Dezső – Csonka András (MD18) – legjobb nyolc között búcsúztak;
  • Arlóy Zsófia – Bereczki Dezső (XD17) – bronzérem;
  • Szvitacs Alexa – Csonka András (XD17) – ezüstérem.

Fotók:World Table Tennis