Menüpontok

Aranyeső Csehországban – paraatlétáink taroltak

Kiemelkedő eredményt értek el női és férfi paraatlétáink Csehországban! Megszámolni is nehéz, hány éremmel tértek haza versenyzőink a versenyről!

2025. július 3-án és 4-én a magyar paraatléta válogatott négy tagja részt vett a Csehországban, Olomoucban megrendezett WPA Women's Grand Prix versenyen. Ebben a formában korábban nem volt még példa a verseny lebonyolítására.

Negyvenhat ország több mint 170 női indulója mérkőzött meg különböző kategóriákban és versenyszámokban. Olomouc városában évek óta rendeznek nemzetközi paraatlétikai versenyeket, melyek nagyon népszerűek a környező országokban. Most először teljes műsorral Grand Prix-nek adott otthont a település. A szervezés és a rendezés példaértékű volt, csakúgy, mint a vendéglátás. A jó hangulat az eredményekben is megmutatkozott, különösen Luterán Petra érmeiben, aki ezen a versenyen kezdte el az 2025. évi nemzetközi szereplését. Hat versenyszámban indult és mindegyikben érmet nyert! A magyar csapat végül nyolc éremmel és szép emlékekkel térhetett haza, ami jó előjel a szeptember végi, október eleji világbajnokságnak.

A magyar csapat eredményei:

1. 100 m                         Luterán Petra                   T47        Tatabányai SC

1. 200 m                         Luterán Petra                   T47        Tatabányai SC

1. magasugrás               Luterán Petra                   T47        Tatabányai SC

2. 400 m                         Luterán Petra                   T47        Tatabányai SC

2. távolugrás                  Luterán Petra                   T47        Tatabányai SC

2. 800 m                         Biacsi Ilona                        T20        SZVSE

2. 1500 m                       Biacsi Ilona                        T20        SZVSE

3. gerelyhajítás             Luterán Petra                   T46m     Tatabányai SC

4.   1500 m                        Biacsi Bernadett              T20        SZVSE

5.    800 m                         Biacsi Bernadett              T20        SZVSE

6.    távolugrás                  Takács Adél                       T20        Szegedi RSC

6.    400 m                         Takács Adél                       T20        Szegedi RSC

 

Az eredmények a következő linken érhetők el: https://www.grandprixolomouc.com/startlists-results

 

2025. július 5-én a férfi versenyzőké volt a főszerep Olomoucban, hiszen ekkor rendezték meg a Cseh OPEN-t, ezúttal csak férfiaknak. Népes csapat képviselte hazánkat, a kilenc versenyző összesen tizenhét versenyszámban indult. A házigazdák ezúttal is kitettek magukért, a forróságban az igen nagy indulólétszámú versenyszámokat hiba nélkül rendezték meg. A magyar csapat igazi éremesőt rendezett, négy arany, öt ezüst és öt bronzérem lett a mérleg. A csapat minden tagja éremmel/érmekkel térhetett haza!

A magyar csapat eredményei:

1. 400 m                         Indaia Jackie Natan         T20 PB  FTC

1. távolugrás                   Noll Szilveszter                 T35        Tatabányai SC   

1. súlylökés                     Szőllősi István                   F20        MTK

1. 200 m                         Porubszki Patrik               T37        VSD

2. 400 m                         Csiki Péter                         T45        VSD

2. távolugrás                  Csiki Péter                         T45 PB  VSD

2. súlylökés                    Nagy Ambrus                    F33        VSD

2. diszkoszvetés            Nagy Ambrus                    F33        VSD

2. 100 m                         Noll Szilveszter                 T35        Tatabányai SC

3. 100 m                         Szomszéd Máté                T64        Győri AC

3. távolugrás                   Szomszéd Máté                T64        Győri AC

3. súlylökés                     Tiba Kristóf                        F55        Nyíregyházi SC

3. diszkoszvetés             Tiba Kristóf                        F55        Nyíregyházi SC

3. súlylökés                     Sedric Roussel                  F57 PB  MTK

 4.   diszkoszvetés            Sedric Roussel                  F57        MTK

 4.   100 m                         Porubszki Patrik               T37        VSD

 

A hivatalos eredmények itt találhatók: On line System Results : Vysledky

A remek formában lévő atlétáink egy része részt vesz július 19-20. között a Cseh Open versenyen, Nove Mestoban, majd szeptember 8-19. között irány Tata, ahol az utolsó simításokat végzik a felkészülésben a szeptember 27-én kezdődő világbajnokságra.

Gratulálunk az elért eredményekhez és sok sikert kívánunk a felkészüléshez!