Két fiatal sportolónk is bemutatkozik a nemzetközi színtéren a július 25-én kezdődő Európai Para Ifjúsági Játékokon, melyet Törökországban rendeznek meg. Nyiri-Szabó Lázár (Vecsés SE) és Kreisz Milán (Honvéd Szondi SE) pénteken ragadnak ütőt, hogy asztaliteniszben képviseljék Magyarországot.
Lázár 2025. márciusában Cegléden az Országos Bajnokságon párosban első helyezést ért el Simon Károllyal, míg egyéniben második lett, valamint az Országos Diákolimpiát kétszer is megnyerte, először 2023-ban, majd 2024-ben megvédte címét.
Milán para magyar bajnok egyéniben és párosban is, valamint Kovács Ádámmal párosban ezüstöt szerzett a 2025-ös szlovén OPEN-en, 2024-ben pedig harmadikak lettek a cseh OPEN-en.
Sok sikert kívánunk versenyzőinknek!