Menüpontok

Kilenc magyar érem az EPYG-en!

Véget ért az Európai Para Ifjúsági Játékok (EPYG), melyen 33 ország közel 650 versenyzője mérte össze tudását, köztük a magyar sportolók is. A 2025. július 21-28. között Isztambulban megrendezett versenyen kilenc sportág kapott helyet, ötben pedig Magyarország is képviseltette magát. A 13 sportolóból álló magyar küldöttség tagjai két arany-, egy ezüst- és hat bronzéremmel tértek haza.

A verseny legeredményesebb hazai sportolója Hotz Csenge (Pécsi Vörös Meteor Sk.) lett, aki 100m pillangóúszásban arany- és 400m gyorsúszásban ezüstérmet szerzett.

Nagyon jól éreztem magam a versenyen! Az elején kicsit nehéz volt alkalmazkodni a körülményekhez, de utólag úgy érzem, hogy jól sikerült. Nagyon tetszett, hogy más sportágak versenyzőivel is találkozhattam és sok új barátság alakult ki. A versenyszámaim előtt egy kicsit jobban izgultam, mint gondoltam, hogy fogok, mert erősebbnek bizonyult a mezőny. Összességében viszont nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a versenyen, mert jó eredményeket értem el és a közeg is tetszett!” – összegezte tapasztalatait Hotz Csenge.

A másik magyar aranyérmesünk Kreisz Milán (Honvéd Szondi SE) lett, aki igazi sikerszériát tudhat maga mögött, ugyanis veretlenül került a döntőbe asztalitenisz MS11-es kategóriában, ahol a hazai pályán versenyző, török Burc Burak sem tudta megállítani.

Az úszók versenyzője Janza Virág Csenge (Váci Vízmű SE) is sikeres versenyt tudhat maga mögött, ugyanis 100m pillangóúszásban és 100m gyorsúszásban, összevont kategóriában egyaránt a harmadik helyen végzett.

Kollár Andor (Hajdú Íjász Klub) a fiatal csigás íjász az U23-as nyílt kategóriában a sikeres csoportkör után a bronzéremért küzdött meg Pintus Gabriele olasz sportolóval és mivel sikerült győzedelmeskednie, megszerezte a 3. helyezést.

Az Ippon Judo Tatabánya SE versenyzője, Földesi Bendegúz judoban remekelt egyedüli magyarként, harmadik helyen végzett a J1 és J2 összevont kategóriában.

A Törökországban megrendezett kontinensversenyen még két érmet sikerült szereznie a magyar csapatnak, Gigacz Gergő (MDSE) saját csoportját megnyerve bocciában lett bronzérmes BC4-es kategóriában, míg Nyíri-Szabó Lázár (Vecsés SE) a spanyol Diez Alvarez Gabriel oldalán asztalitenisz párosban végzett a harmadik helyen.

Fige Florentina (MDSE) és Mészáros Máté (MDSE) nem csak egy egyesületből érkeztek, de egy csoportban is játszottak a boccia BC4-es vegyes kategóriájában. Mindketten nagyot küzdöttek, de a csoportjukból a horvát és a portugál versenyző jutott tovább.

Ujpál Dalma (MDSE) a boccia BC3-as vegyes kategóriában ugyan török és horvát ellenfelét legyőzte, osztrák és portugál versenytársaival szemben bár kevés ponttal, de alulmaradt, így Dalma egy hellyel lemaradt a továbbjutásról.

Birnbauer Botond (Veszprémi Fogyatékkal Élő Sportolókért Alapítvány) S6-os kategóriás versenyzőnek nem kedvezetek az összevolt versenyszámok, 100m-es mellúszásban a futamában nyolcadik lett, így nem jutott tovább a döntőbe, ugyancsak nem tudott döntőt úszni 100m gyorson és háton.

Farsang Máté (MESE SE) a reflexíj U23-as korosztályában a török és olasz versenyzővel holtversenyben a kilencedik helyen végzett.

Az úszóknál további korosztályos bontásban, nem hivatalos eredményeket is hirdettek. Ezek alapján Paskó Dorothy (North Albury Swimming Club) aranyérmes lett 100m mellúszásban, Janza Virág Csenge második lett 100m vegyesúszásban, Hotz Csengét ugyanebben a vesrenyszámban a harmadik helyre sorolták.

Összesen tehát kilenc érmet szereztünk, ráadásul mind az öt sportágban, amelyben elindultunk, sikerült dobogós helyezést elérni.

Az EPYG sikeres lebonyolításban két kiváló magyar sportszakember is részt vett: Pfeffer Árpád a judo versenyek lebonyolítását segítette, míg Czupi Márton kerekesszékes kosárlabdában fújt mérkőzéseket.

Szívből gratulálunk sportolóinknak, edzőiknek és a velük dolgozó sportszakembereknek pedig köszönjük az áldozatos szakmai munkát!

Hivatalos épek az eseményről:

https://drive.google.com/drive/mobile/folders/1_-KPAuW7a_cu-ROnEIr3QMfzeDIYa0KL

 

Képek a magyar csapatról:

https://www.dropbox.com/scl/fo/5jqgabd74slsouzixw56o/AJCuzM3Npkt1iTyK7GbO5aQ?rlkey=a1985h2x1ivmjfgx0w36jhk9w&st=ws4m6shv&dl=0

Asztalitenisz eredmények: https://results.ittf.com/ittf-web-results/html/TTE5672/results.html#/results/2025-07-26)

Boccia eredmények: https://worldboccia.io/event/270

Íjászat eredmények: https://ianseo.net/TourData/2025/23688/BOOK.pdf?time=2025-07-25+07%3A56%3A39

Úszás eredmények: https://canli.tyf.gov.tr/tyf/cs-365/