Menüpontok

Kikaptunk a Szerbektől, de még semmi sincs veszve

Szeptember 7-én, vasárnap Szerbia ellen megkezdte a szereplését a magyar kerekesszékes kosárlabda válogatott a bulgáriai Samokovban, ahol szeptember 4-13. között rendezik meg a C-csoportos Európa-bajnokságot. Czupi Márton csapatvezető, Mogyorósi András szövetségi kapitány és Máthé Csaba másodedző vezetésével 10 játékos utazott el az Eb-re. A magyar csapat a C divízióban szerepel, a mostani versenyen a magasabb osztályba jutásért és a dicsőségért küzdenek.

Válogatottuk kezdésként edzőmérkőzésen hangolódott a belgákkal, az első hivatalos összecsapáson azonban a szerb válogatottal kellett megmérkőzniük, akik erősebbnek bizonyultak, így 85:21 arányban győzedelmeskedni tudtak. 

A 10 résztvevő csapatot két csoportban menetelhetnek a helyosztókig, a mieink a vasárnapi meccs után a mai napon Dániával, kedd reggel Csehországgal, este a házigazda Bulgáriával mérkőznek majd.

A másik csoportban Svédország, Örményország, Finnország, Belgium és Írország harcol majd egymással.

A mai mérkőzést 14:45-től az alábbi linken lehet majd követni élőben:

(143) EUROPEAN CHAMPIONSHIP MEN | DIVISION C | HUNGARY vs DENMARK - YouTube

Az eredményeket az alábbi linken lehet megtekinteni:

https://www.iwbf-europe.org/

Sok sikert kívánunk! Hajrá, magyarok!