Menüpontok

Konkoly Zsófia harmadik érmét is megszerezte a Paraúszó Világbajnokságon

A szingapúri Paraúszó Világbajnokság negyedik versenynapján ismét magyar érem került a gyűjteménybe. Konkoly Zsófia a női 400 méteres gyorsúszás S9 kategóriában 4:48.77-es idővel zárt a harmadik helyen, megszerezve harmadik vb-érmét Szingapúrban. Eddig már van egy ezüst- és egy bronzérme is, így tovább gyarapította világbajnoki trófeáit.

Hatalmas öröm számára, hogy részt vehetett a hatodik világbajnokságán, melyet három éremmel zárt - mondta Konkoly Zsófia a verseny után, majd a Psn Zrt. versenyzője hozzátette: „A paralimpia után hosszabb kihagyás következett, így egészen más elvárásokkal álltam most rajthoz. Minden dobogós helyezésnek nagyon örültem, összességében szerintem egy sikeres versenyt tudhatok magam mögött, és bízom benne, hogy a felkészülés sikeresen folytatódhat tovább.”

A nap másik magyar résztvevője Hotz Csenge volt, aki a női 100 méteres pillangóúszás S10 döntőjében szerepelt. Bár most nem került dobogóra, értékes tapasztalatot szerzett, és 7. helyen végzett. Szereplése fontos állomás pályafutásában, hiszen fiatal kora ellenére egyre stabilabban mutatkozik be a világversenyek döntőiben.

Holnap a medencében – 2025. szeptember 26., péntek

Holnap két magyar úszóval, Adámi-Rózsa Zsanett-tel és Száraz Evelinnel folytatódik a szingapúri Paraúszó Világbajnokság. Az előfutamok 3:50-tól, míg a döntők 12:00-tól kezdődnek magyar idő szerint.

Hajnalban a cél a döntőbe jutás, napközben pedig már az érmek megszerzése lesz a tét.

2025. szeptember 26., péntek (magyar idő szerint)

  • 50 m hát S2 – Adámi-Rózsa Zsanett – előfutam 3:50, döntő 12:00
  • 100 m mell S6 – Száraz Evelin – előfutam 3:55, döntő 14:00

Az előfutamokat az alábbi linken lehet élőben követni:

https://www.youtube.com/live/fDbGkYow7fc?si=3c5U5rNxNV0045FK

A döntőket az alábbi linken lehet élőben követni:

https://www.youtube.com/live/wPBqAPPiaeE?si=_HP6C9zKuY2XpFMp

Az eredményeket az alábbi linken lehet megtekinteni és követni:

https://www.paralympic.org/swimming/live-results

Hajrá, magyarok!