Menüpontok

Öt éremmel zárt a magyar csapat a Paraúszó Világbajnokságon

A 2025. szeptember 21–27. között Szingapúrban megrendezett Paraúszó Világbajnokságon 75 ország közel 600 sportolója mérte össze tudását. A viadal történelmi jelentőségű volt, hiszen első alkalommal rendezték Ázsiában a világbajnokságot. A magyar csapat öt éremmel zárta a párizsi Paralimpiai Játékokat követő első világeseményt.

A magyar válogatott hat versenyzővel érkezett Szingapúrba: Adámi-Rózsa Zsanett (UTE), Hotz Csenge (Pécsi Vörös Meteor Sportkör), Konkoly Zsófia (PSN Zrt.), Pap Bianka (Vasas SC), Száraz Evelin (Vasas SC) és Iván Bence (PSN Zrt.) képviselték a magyar színeket a világbajnokságon.

A rangos mezőnyben a magyar úszók annak ellenére is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hogy a tavalyi paralimpia után hosszabb pihenőt engedélyeztek maguknak. Paralimpiai bajnokaink összesen öt érmet szereztek, Konkoly Zsófia háromszor állhatott dobogóra, míg Pap Bianka egy ezüst- és bronzérmet gyűjtött. A csapat többi tagja is jól szerepelt, a paralimpiát követő évben kiválónak mondható több döntős helyezéssel.

A magyar sikersorozatot Konkoly Zsófia nyitotta meg, aki a 200 méteres vegyesúszás SM9-es kategóriájában bronzérmes lett. A paralimpiai bajnokunk magabiztos versenyzéssel tartotta meg dobogós helyét a rendkívül erős mezőnyben. Zsófi a második versenynapon sem maradt érem nélkül: 100 méter pillangóúszásban fantasztikus hajrával ezüstöt nyert, mindössze néhány tized másodperccel lemaradva az aranyról. A 400 méteres gyorsúszás S9-es döntőjében pedig ismét a legjobb három között zárt, így harmadik világbajnoki érmét is megszerezte ezen a világbajnokságon.

Konkoly Zsófia elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy ilyen jól sikerült ez a világbajnokság számára. Paralimpia után egy hosszabb pihenőt kapott, úgyhogy más elvárásokkal és felkészüléssel a hátam mögött állt fel a rajtkőre.  – „Mindent kiúsztam magamból, és bíztam abban, hogy ez az eredményekben is látszani fog, örülök, hogy a három versenyszámból háromban dobogóra tudtam állni. Nagyon jó volt a versenyszervezés is, de bízom benne, hogy egyszer nekem is lesz lehetőségem hazai közönség előtt versenyezni.” – tette hozzá a paralimpiai bajnokunk.

Pap Bianka is dobogóra állhatott, a 400 méteres gyorsúszás S10-es kategóriájában nyert ezüstérmet. Bianka végig kiegyensúlyozott versenyzést mutatott, erős hajrájával biztosította be a második helyet. A Vasas SC versenyzője számára az utolsó napra maradt a 100 méteres hátúszás, ahol az igen erős mezőnyben most a harmadik helyet sikerült megszereznie.

"Nagyon örülök az érmeknek és az idejeimnek, hiszen sikerült megúszni a paralimpián úszott időket, amire nem is számítottam.”nyilatkozta Pap Bianka, aki hozzátette, hogy idén ő is picit könnyebb évet hagyott magamnak, igyekezett feltöltődni. A jövő évet viszont izgatottan várja, szeretne újra beleállni a kemény munkába. A szingapúri vb-vel kapcsolatban még megjegyezte, hogy nagyon jó verseny volt, a körülmények is rendben voltak, nagyon gyors medencében tudtak versenyezni. – „Ami különösen jó volt és pluszt adott nekem, hogy most először egy városban rendezték meg az ép és a para világbajnokságot” – összegezte a két érmet gyűjtő paralimpikon.

Száraz Evelin háromszor is közel került a dobogóhoz: 100 méter és 400 méter gyorsúszásban, valamint 100 méter mellúszásban is a negyedik helyen ért célba, teljesítménye jól mutatja fejlődését és kitartását. A fiatal Hotz Csenge szintén értékes döntős szereplésekkel gazdagította a magyar mérleget: 200 méter vegyesúszásban hatodik, 400 méter gyorsúszásban ötödik, míg 100 méter pillangóúszásban hetedik lett. A rutinos Adámi-Rózsa Zsanett 100 méter hátúszáson a kilencedik helyen végzett, míg Iván Bence 200 méter vegyesúszásban a 11. helyen zárt, mindketten tisztesen helytálltak a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben.

A magyar paraúszó válogatott szereplését és körülményeket Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány is értékelte. "Most először volt paraúszó világbajnokság Ázsiában és most először volt ugyanabban az évben ugyanazon a helyszínen, mint az ép úszók világbajnoksága. Nagyszerű körülmények voltak és nagyszerű versenyrendezés. A csapatból ketten nem tudtak döntőbe jutni, Adámi-Rózsa Zsanett és Iván Bence, de közel voltak hozzá, jól harcoltak. Hotz Csenge és Száraz Evelin hozta magát, értékes helyezéseket szereztek a nagyon erős mezőnyben. Konkoly Zsófia és Pap Bianka, két nagy bajnokunk hosszabb időt hagytak ki a paralimpia után, de láthatóan jó állapotban vannak. Aranyérmünk ugyan most nem lett, de az öt érem mutatja a csapat erejét. Egy-két érdekesség, számunkra nem érthető versenyző került be azokba a kategóriákba, amikben érintettek vagyunk, de nem akarunk ezzel foglalkozni. A lányaink 2028-ban a los angeles-i paralimpián megint csúcson lesznek!"

Az éremtáblázaton Olaszország végzett az első helyen 18 aranyéremmel, a legtöbb érmet az ukránok nyerték, összesen  46 medált gyűjtöttek. A magyar csapat két ezüst- és három bronzéremmel az éremtáblázat 25. helyén végzett.

A magyar versenyzők eredményei a 2025. évi Paraúszó Világbajnokságon:

Konkoly Zsófia (PSN Zrt.)

2. hely – 100 m pillangó S9

3. hely – 200 m vegyes SM9

3. hely – 400 m gyors S9

 

Pap Bianka (Vasas SC)

2. hely – m gyors S10

3. hely: –  100 m hát S10

 

Száraz Evelin (Vasas SC)

4. hely – 100 m gyors S6

4. hely – 400 m gyors S6

4. hely – 100 m mell S6

 

Hotz Csenge (Pécsi Vörös Meteor Sportkör)

5. hely – 400 m gyors S10

6. hely – 200 m vegyes SM10

7. hely – 100 m pillangó S10

 

Adámi-Rózsa Zsanett (UTE)

9. hely – 100 m hát S2

9. hely – 50 m hát S2

 

Iván Bence (PSN Zrt.)

11. hely – 200 m vegyes SM6

 

A 2025. évi Paraúszó Világbajnokság eredményeket az alábbi linken lehet megtekinteni:

https://www.paralympic.org/swimming/live-results

 

Fotó: MPB, MÚSZ