2025. szeptember 3–7. között a hollandiai Ermelóban rendezték meg a Paradíjlovagló Európa-bajnokságot, ahol Magyarországot Dr. Fonyódi Ildikó (Podera LSE) és lova, Bojengel képviselte. A kontinensviadalon 20 ország 55 versenyzője állt rajthoz, Grade I-től Grade V kategóriáig, a magyar színekben pedig egyedül Ildikóért szoríthattunk.
Már az első versenynapon nagyszerű bemutatkozást láthattunk: a páros az egyéni éremért folyó küzdelemben 68,769%-os teljesítménnyel a 6. helyen végzett a 12 fős mezőnyben. Programjuk harmonikus, nagyobb hibáktól mentes volt, amire a szakmai stáb is elismerően tekintett.
A folytatásban újabb kiemelkedő teljesítmény következett: Ildikó ismét 6. lett, ezzel történelmet írva jutott be a döntőbe – korábban magyar paradíjlovasnak még nem sikerült döntőt lovagolnia Európa-bajnokságon. Ez a pillanat mérföldkő a hazai parasportban, és komoly elismerést jelent a sportoló és a felkészítő csapat munkájának.
A vasárnapi zenés kűr döntőjében a páros 70,135%-os eredményt ért el, ami a 8. helyet jelentette számukra. A döntőt nehezítette a rendkívül szeles és zajos környezet, ami sok ló számára kihívást okozott. Bojengel is feszültebben mozgott a megszokottnál, de Ildikó rutinosan és fegyelmezetten vezette végig a programot, így nagyobb hiba nélkül teljesítették a feladatot.
A verseny után a csapat külön kiemelte: „A ló feszültebb állapota ellenére is nagyobb hiba nélkül tudta abszolválni a feladatot. Köszönjük a Magyar Paralimpiai Bizottság erkölcsi és anyagi támogatását, nélkületek ez az egész nem jött volna létre!”
Dr. Fonyódi Ildikó és Bojengel szereplése sporttörténelmi eredményt hozott, és egy új fejezetet nyitott a magyar paradíjlovaglásban.
Gratulálunk Ildikónak és Bojengelnek! Hajrá, magyarok!