A világ élvonalába tartozó kerekesszékes vívók 2026. február 19–22. között Pisában gyűltek össze, ahol az idény első Para Vívó Világkupáját rendezték meg. A verseny nemcsak a szezon nyitánya volt, hanem egyben a Los Angeles 2028 felé vezető új paralimpiai ciklus első fontos állomása is, amely több szakmai újítást és megújult versenyformátumot hozott magával. Az idei évtől hivatalosan is az új csapatverseny-szabályok érvényesek, amelyek szerint az összecsapások 30 tusig tartanak a korábbi 45 helyett, így a mérkőzések gyorsabbak és látványosabbak lettek, emellett a vegyes csapatversenyek is egyre nagyobb szerepet kapnak a nemzetközi programban.
A nemzetközi mezőnyben több mint 15 ország sportolói szerepeltek, köztük a magyar válogatott versenyzői: Nádasdy Anna, Hajmási Éva, Osváth Richárd, Pongrácz Zoé, Csarnai Liliána, Gergely István, Zsolnai Sándor, Bujdosó Sándor és László Bence.
A pisai Világkupa magyar szempontból kifejezetten eredményesen alakult, hiszen a válogatott egy arany-, és két ezüstéremmel zárta a szezon első világkupáját. Az „A” kategóriás női tőrverseny döntőjében két magyar vívó, Nádasdy Anna és Hajmási Éva csapott össze, a finálét végül Nádasdy Anna nyerte meg 15-7 arányban, míg Hajmási Éva ezüstérmet szerzett. A férfi tőr A kategóriában Osváth Richárd ezüstéremmel járult hozzá a magyar sikerekhez.

A további versenyszámokban is értékes helyezések születtek: Csarnai Liliána a női párbajtőr B kategóriában a 26., Gergely István a férfi tőr B kategóriában a 16., majd férfi párbajtőrben a 23. helyen végzett. Pongrácz Zoé az A kategóriás női párbajtőrben 23., női tőrben 19. lett, míg Zsolnai Sándor a férfi kardban a 25., Bujdosó Sándor a 34., László Bence pedig az A kategóriás férfi párbajtőrben az 51. helyen zárt. Csapatversenyben a férfi tőrcsapat a 10., a női kardcsapat pedig az előkelő 5. helyet szerezte meg.

A verseny első napján a para vívó közösség egy 30 másodperces néma csenddel emlékezett meg a World Abilitysport nemrég elhunyt vezérigazgatójáról, Charmaine Hooperről. A pisai Világkupa a 2026-os év első állomása volt, a sorozat a következő hónapokban Budapesten, Bradentonban és Pattayában folytatódik, ősszel pedig kontinensbajnokságokkal válik teljessé. A budapesti világkupa 2026. március 19. és 22. között kerül megrendezésre. A versenyen a nemzetközi élmezőny sportolói mérik össze tudásukat a magyar fővárosban. A magyar válogatott erős rajtja biztató előjel a teljes szezonra, és jól mutatja, hogy a nemzetközi élmezőnyben továbbra is meghatározó szereplő.
