2026. március 19–22. között a budapesti BOK Csarnok ad otthont a Para Vívó Világkupa – Kaposvári Zsolt Emlékversenynek, ahol a világ legjobb kerekesszékes vívói mérik össze tudásukat. A rangos esemény kiemelt állomása a nemzetközi versenynaptárnak, és fontos lehetőséget biztosít a sportolók számára a világranglistapontok gyűjtésére.
A hazai közönség előtt ezúttal is népes és erős magyar válogatott méretteti meg magát: összesen 21 sportoló (10 női és 11 férfi versenyző) képviseli Magyarországot a különböző fegyvernemekben és kategóriákban.

A mezőnyben több rutinos, nemzetközi szinten is meghatározó versenyzőnk is szerepel, köztük Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Nádasdy Anna és Osváth Richárd, akik hosszú ideje a világ élmezőnyéhez tartoznak.
A négynapos program során a sportolók tőr, párbajtőr és kard fegyvernemekben, egyéni és csapatversenyekben asszóznak majd. A verseny március 19-én az egyéni számokkal veszi kezdetét, majd a vasárnap a csapatversenyek zárják a világkupát.

A 2026-os Para Vívó Világkupa alkalmával ismét megemlékezünk Kaposvári Zsoltról is, aki kilencéves korában kezdte meg vívó pályafutását a Bp. Honvéd SE kard szakosztályában. Nevelőedzője, Erdei Péter, végig kísérte teljes sportolói karrierjét. A Mester visszaemlékezése szerint Zsolt egy rendkívül értelmes, ugyanakkor élénk, játékos természetű kisfiú volt, aki minden csintalanságban benne volt, de mindig tisztában volt a határokkal. Az edzéseken szorgalmasan dolgozott, tehetsége hamar megmutatkozott, és rövid időn belül a korosztályos válogatottba is bekerült. Kiváló csapatemberként hosszú éveken át erősítette a Bp. Honvéd SE felnőtt kardcsapatát.
Aktív versenyzői pályafutása befejezése után is a sportág közelében maradt, és a világ egyik legelismertebb versenybírójává vált. olimpiákon, paralimpiákon és rangos nemzetközi versenyeken vezetett döntőket. Első alkalommal a pekingi paralimpián bíráskodott kerekesszékes vívásban, ezt követően számos IWAS világversenyen dolgozott, mindig magas szakmai színvonalon. Korrekt, becsületes személyisége, valamint szókimondása miatt sokan tisztelték, és még többen szerették – sporttársként, barátként és emberként egyaránt.
Hirtelen halála mély megrendülést okozott a magyar és a nemzetközi vívótársadalomban egyaránt. A budapesti Para Vívó Világkupa emlékversennyel tisztelgünk emléke előtt.
Részletes program magyar érdekeltséggel:
Március 19., csütörtök
Férfi tőr (A és B kategória): Bujdosó Sándor; Forgács Péter; Gergely István; Kovács Márton; László Bence; Osváth Richárd; Rostás László Ádám; Soós Bence; Zsolnai Sándor
Női párbajtőr (A és B kategória): Boczán Fanni; Csarnai Liliána; Darázs Blanka; Farkas Mónika; Fülöp Eszter; Krajnyák Zsuzsanna; Pongrácz Zoé; Zsombok Helga
Március 20., péntek
Férfi párbajtőr: Gergely István; Göttlinger Dániel; László Bence; Rostás László Ádám; Soós Bence
Női kard: Darázs Blanka; Hajmási Éva; Nádasdy Anna
Március 21., szombat
Női tőr: Boczán Fanni; Csarnai Liliána; Farkas Mónika; Fülöp Eszter; Hajmási Éva; Krajnyák Zsuzsanna; Nádasdy Anna; Pongrácz Zoé; Zsombok Helga
Férfi kard: Bujdosó Sándor; Csépke Bence; Forgács Péter; Göttlinger Dániel; Osváth Richárd; Zsolnai Sándor
Március 22., vasárnap
Csapatversenyek (női tőr, férfi kard, férfi párbajtőr)
A teljes menetrend az alábbi linken érhető el:
https://parafencing.org/wp-content/uploads/2026/02/Para-Fencing-Classification-Schedule-2026-Para-Fencing-World-Cup-Budapest-Hungary.pdf
A hazai rendezés különleges lehetőséget jelent a magyar versenyzők számára, hiszen saját közönség előtt, ismerős környezetben versenyezhetnek, ami extra motivációt adhat a kiemelkedő teljesítményekhez.
Az esemény minden érdeklődő számára kiváló alkalom arra, hogy testközelből ismerje meg a para vívás dinamikus és inspiráló világát. A belépés ingyenes, és bízunk benne, hogy fantasztikus hangulat fogja támogatni a magyar versenyzőket!

Élő közvetítés:
World Abilitysport YouTube csatornáján, vagy:
https://parafencing.org/competitions/livestream/
Élő eredmények:
https://parafencing.org/results-and-rankings/live-results/