Menüpontok

Nyolc éremmel zárták a magyar kerekesszékes vívók a cardiffi Európa-bajnokságot

Két arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zárta a magyar válogatott az október 6–11. között Cardiffban rendezett kerekesszékes vívó Európa-bajnokságot. A kilencfős magyar csapat az egyéni és a csapatversenyekben egyaránt eredményesen szerepelt, a női tőrcsapat és Nádasdy Anna Európa-bajnoki címet szerzett. Anna összesen öt éremmel a magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője lett.

Fotók: Augusto Bizzi / MVSZ

A walesi fővárosban megrendezett Európa-bajnokság a 2028-as Los Angeles-i paralimpia kvalifikációs időszakának első eseménye volt, amelyen már az új csapatverseny-formátumok is szerepet kaptak. A kontinensviadalon 14 ország több, mint 130 versenyzője vett részt, a magyar válogatott a nyitónapon éremmel kezdett, az utolsó versenynapot pedig újabb aranyéremmel zárta.

Az új rendszerű vegyes tőrcsapatok versenyében Csarnai Liliána (Alföld Vívó Akadémia), Gergely István (Diósgyőri Vívó Egyesület), Nádasdy Anna (Halásztelki Bocskai SE) és Osváth Richárd (DEAC) képviselte Magyarországot. Az elődöntőben a magyarok a házigazda Nagy-Britannia ellen vívtak szoros mérkőzést. A befejező emberként szereplő, mindössze 13 éves Csarnai Liliána hátrányból fordítva, 20–18-as győzelemmel juttatta döntőbe a csapatot. A fináléban az olaszok bizonyultak jobbnak, 20–16-ra nyertek, így a magyar négyes ezüstéremmel kezdte az Európa-bajnokságot.

Fotók: Augusto Bizzi / MVSZ

A második versenynapon Nádasdy Anna szerezte meg a magyar küldöttség első aranyérmét. A női tőr A kategóriában szereplő fiatal vívó rendkívül magabiztos teljesítményt nyújtott. A kieséses szakaszban előbb 15–7-re, majd 15–4-re győzött, a döntőben pedig 15–1-re múlta felül a georgiai Nino Tibilasvilit. Ugyanebben a versenyszámban Hajmási Éva (Törekvés SE) az ötödik helyen végzett, mindössze egyetlen tussal maradt le az elődöntőbe jutásról.

Fotók: Augusto Bizzi / MVSZ

A férfi kardozók A kategóriás versenyében Osváth Richárd, paralimpiai ezüstérmes vívónk volt érdekelt. A versenyszám elődöntőjében rendkívül szoros asszót vívott a párizsi paralimpiai bajnok Maurice Schmidt ellen, akit végül 15–14-re legyőzött. A döntőben az olasz Edoardo Giordan 15–10-re nyert, így Osváth ezüstérmet szerzett.

Fotók: Augusto Bizzi / MVSZ

A DEAK kiválósága férfi tőr A kategóriában is döntőt vívhatott. Az elődöntőben 15–8-ra győzte le az olasz Mattia Galvagnót, majd a fináléban a 2023-as világbajnok Emanuele Lambertinivel találkozott. A végletekig kiélezett, izgalmas összecsapásban mindössze egyetlen tus döntött, 15–14-re az olasz versenyző javára. Osváth a két egyéni ezüstérem mellett a vegyes tőrcsapattal szerzett ezüstöt is beleszámítva három második helyezéssel zárta az Európa-bajnokságot.

A női kardozók is két éremmel gazdagították a magyar küldöttséget. Az A kategóriában Hajmási Éva a georgiai Nino Tibilasvili elleni, 15–8-ra megnyert elődöntő után a lengyel Kinga Drozdzzsal találkozott az aranyéremért, ahol 15–3-as vereséget szenvedett, és ezüstérmes lett. Nádasdy Anna ugyancsak az elődöntőig jutott, ahol szintén Drozdz állította meg, így bronzérmet szerzett.

A magyar válogatott további tagjai is több fegyvernemben mérették meg magukat. Gergely István férfi tőr B kategóriában a 15. helyen végzett, míg Csépke Bence (Nyíregyházi Sportcentrum) férfi kard B kategóriában a 17. lett. Zsolnai Sándor (Törekvés SE) kardban a 19., tőrben a 25., Bujdosó Sándor (Debreceni EAC) kardban a 21., tőrben a 26. helyen zárt. Göttlinger Dániel (Békessy Béla Vívó Klub) kardban a 22., párbajtőrben a 28. helyet szerezte meg, míg Csarnai Liliána női kard B kategóriában a 16. helyen végzett.

A zárónapon ismét a magyar női csapat sikereinek örülhettünk. Csarnai Liliána, Hajmási Éva és Nádasdy Anna először kardban versenyzett, ahol a georgiaiak elleni elődöntő után az ukrán csapattal találkozott a bronzéremért. A harmadik hely sorsa az utolsó tusig nyitott maradt, végül a magyarok 30–29-re győztek.

A lányok ezután tőrben is megmérettették magukat. Az elődöntőben 30–21-re legyőzték Nagy-Britanniát, a döntőben pedig Georgiával találkoztak. A magyar hármas ezúttal magabiztos, 30–15-ös győzelmet aratott, és megszerezte Magyarország második Európa-bajnoki címét. Így Csarnai Liliána, Hajmási Éva és Nádasdy Anna a kontinensbajnokság utolsó napján két különböző fegyvernemben is érmet szerzett.

Fotók: Augusto Bizzi / MVSZ

A férfi kardcsapat Bujdosó Sándor, Csépke Bence, Osváth Richárd és Zsolnai Sándor összeállításban a hatodik helyen végzett, míg a nyitónapon a Csarnai Liliána, Gergely István, Göttlinger Dániel és Hajmási Éva alkotta vegyes párbajtőrcsapat szintén hatodik lett.

A magyar válogatott nyolc érmének megszerzésében öt versenyző működött közre. Nádasdy Anna összesen öt, Osváth Richárd három, Csarnai Liliána és Hajmási Éva három-három, Gergely István pedig egy éremmel zárta az Európa-bajnokságot.

A cardiffi eredmények fontosak a paralimpiai kvalifikáció szempontjából. A Los Angeles-i játékokon első alkalommal szerepelnek majd a vegyes tőr- és párbajtőrcsapatok, valamint a női kardcsapatok versenyei is. A magyarok az új versenyszámok közül vegyes tőrben ezüst-, a női kardcsapatok között pedig bronzéremmel kezdték meg a kvalifikációs időszakot.

A nyolc érem mellett a fiatalabb versenyzők szereplése is figyelemre méltó. Csarnai Liliána már 13 évesen három felnőtt Európa-bajnoki érem megszerzésében játszott szerepet, Nádasdy Anna pedig öt érmével a magyar csapat legeredményesebb tagja lett. A Feczer Viktor szövetségi kapitány által vezetett válogatott remekül kezdte a Los Angeles-i paralimpiáig vezető kvalifikációs időszakot.

Eredmények: https://www.fencingtimelive.com/

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Fotók: MVSZ/Bizzie Team