Menüpontok

Bejegyezte a bíróság az MPBK elnökségének és elnökének egy évvel meghosszabbított mandátumát

2020. szeptember 11-én a Magyar Paralimpia Bizottság Köztestület Közgyűlése módosította a szervezet alapszabályát és - az elnökség javaslata alapján - meghosszabbította a jelenlegi elnökség és az elnök, Szabó László megbízatását.

A XVI. Paralimpiai Játékokat tavaly elhalasztották és idén, 2021. augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik majd Japán fővárosában, Tokióban.

Miután 2016-ban, a riói paralimpia után, a közgyűlés egy paralimpiai ciklusra adott megbízást az elnökségnek és az elnöknek, ezért indokolt volt az egy évvel történő meghosszabbítás, amely egyébként a hatályos jogszabályok alapján is lehetséges, hiszen egy civil szervezetet vezetésének megbízatása legfeljebb öt évig tarthat.

Ezzel a meghosszabbítással lehetővé válik, hogy a jelenlegi elnökség és elnök a tokiói paralimpiát követően, egy paralimpiai ciklus lezárultával számoljon be munkájáról a közgyűlésnek.

A meghosszabbított mandátumról szóló elnökségi javaslat - az elnök előterjesztése alapján - így volt tisztességes a közgyűlés és a magyar paralimpiai mozgalom felé és ezt a közgyűlés el is fogadta.

A közgyűlés tavaly őszi döntését a napokban a bíróság is jóváhagyta és bejegyezte.

Az elnökség folyamatosan végzi munkáját a sikeres paralimpiai felkészülés és szereplés érdekében.