Menüpontok

A Magyar Paralimpiai Csapat ünnepélyes fogadása

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) kedden ünnepélyes csapatgyűlésen fogadta a tokiói paralimpiáról 16 éremmel - hét arany, öt ezüst és négy bronz - hazatért magyar küldöttség tagjait.
Hazaérkezett az utolsó magyar paralimpikon a XVI. Paralimpiai Játékokról, Tokióból, ahol a Magyar Paralimpiai Csapat az újkori paralimpiák történtének legjobb szereplését érte el.
A 37 sportolót és 1 guide-ot egyesével köszöntötte virággal Urr Anita, az MPB főtitkára, valamint Ligárt Balázs az MPB sportigazgatója.
Első felszólalóként Prof. Dr. Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere köszöntötte a csapat tagjait:
    "Önök örömöt és dicsőséget szereztek saját maguknak, a családjuknak, barátaiknak és a magyar nemzetnek, örökre beírták a nevüket a magyar és a világ sporttörténelmébe". Kiemelte, akik vállalták a részvételt, testileg és lelkileg is felkészültek a feladatra.
    "Önök példát mutattak, bizonyítva, hogy fogyatékossággal is lehet az ember sikeres! Amikor megköszönöm önöknek a kitartásukat, kérem, hogy ez tartson még ki három évig, a következő, párizsi paralimpiáig" - fogalmazott a miniszter, aki a kormány és a nemzet nevében is megköszönte a sportolók teljesítményét.
    Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke kiemelte, hogy soha ilyen sikeresen nem szerepelt magyar paralimpiai küldöttség.
    "Nyolcvan versenyszámban indultak sportolóink, 53-ban az első nyolc hely valamelyikén végeztek. Tokióban megszületett a 150. magyar paralimpiai érem, méghozzá Illés Fanni aranyérme volt az" - mondta, majd az "elsőket" sorolta fel: többek között az első női kerekesszékes aranyérmet, az első parakajak-aranyat.
    "Először fordult elő, hogy ugyanazt a számot magyar nyerte az épek olimpiáján és a paralimpián is: a 200 méteres kajakozásban Tótka Sándor, illetve Kiss Péter Pál győzött" - tette hozzá. Kiemelte, hogy a női tőrcsapatban nyert bronzérmével Krajnyák Zsuzsanna megszerezte 12. érmét és ennyit még nem gyűjtött magyar versenyző.
    "A magyar parasport aranycsapata van közöttünk. A magyar parasport soha nem látott magasságokba emelkedett szeptemberben" - hangsúlyozta, és köszönetet mondott a parasport kiemelt kormányzati támogatásáért.
    "Kérem, sőt, elvárom, hogy minden illetékes, az önkormányzatoktól a médiáig, ennek megfelelő módon kezelje a jövőben a parasportot" - zárta beszédét Szabó László.
    A Fáy utcai Sterbinszky Amália kézilabdacsarnokban tartott eseményen Kásler Miklós mellett megjelent Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szekeres Pál, a Magyar Paralimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Fábián László, a MOB sportigazgatója, valamint sportegyesületek és szövetségek vezetői, többek között Schmidt Gábor, a kajak-kenu szövetség elnöke, Sinka László a sportlövők főtitkára, Tamás Henriette, a vívószövetség főtitkára, Gergely István, a BHSE elnöke, Markovits László, a Vasas elnöke, és családtagok.