Menüpontok

Párizsban aratott nagy sikert a magyar paraatléta válogatott

A francia fővárosban rendezett Grand Prix újabb nagyszerű eredményeket hozott hazánk sportolóinak. Ekler Luca távolugrásban ismételten megdöntötte az általa felállított világcsúcsát, a Biacsi ikrek pedig futószámokban jeleskedtek.

A nemzetközi viadalon nagyjából 700 versenyző lépett pályára, melyből hazánk tizenegy versenyzővel képviseltette magát. A magyar csapat már az első napon brillírozott, Ekler Luca 100 méter síkfutásban szerzett aranyérmet (T38-as sérültségi kategória). A TFSE atlétája új egyéni csúcsot jelentő 12.66-os időeredménnyel ért célba, ezzel magamögé utasítva a szám jelenlegi világrekord felállítóját. A szombathelyi születésű versenyző távolugrás versenyszámban is érdekelt volt, kirobbanó formájának köszönhetően 582 centiméteres kísérletével nyerni tudott, valamint a pár hónappal korábban felállított világcsúcsát javította tovább.

A versenyszám paralimpiai bajnoka a megmérettetést követően nyilatkozott a Magyar Atlétikai Szövetségnek: „Az első három ugrás nem tetszett annyira, viszont utána sikerült nagyon felpörögnöm a közönség segítségével. Sokat segített nekem, hogy sok iskolás gyereket kihoztak a stadionba, akik hihetetlenül lelkesen buzdítottak bennünket, ők adtak egy kis plusz energiát nekem. A negyedik ugrásom lett az 5,82 méteres, amihez utána is ehhez közel tudtam lenni az 5,70-es és 5,72-es kísérleteimmel.”  (A korábban megjelent interjút bővebben itt olvashatja el)

A magyar válogatott rutinosabb atlétái közül a Biacsi ikrek is rajthoz álltak 400, valamint 1500 méter síkfutásban (T20). Az előbbi versenyszámban Ilona bronzérmes, míg utóbbiban ezüstérmes lett, testvére, Bernadett pedig egy hatodik és egy harmadik helyezéssel gyarapította eredményeinek listáját. Szőllősi István (F20), illetve Farkas Zsolt (F57) súlylökésben több jó kísérletet követően ötödikként végeztek. A kiskunfélegyházi atléta gerelyhajításban (F58) negyedik lett.

Keresztesi Erika 400 méter síkfutásban (T20) ötödik, Takács Adél nyolcadik, míg távolugrásban hatodik helyen (T20) zárta a párizsi versenyt. Noll Szilveszter 100 méteren (T35) hatodik, illetve Palotai Balázs (T37) tizedik lett. Szomszédos Máté diszkoszvetésben (F64) szerzett hetedik helyével járult hozzá a magyar csapat eredményeihez.

Fotó: Fédération Française Handisport