Menüpontok

Megnyitották az egri kerekesszékes vívó vk-t, megszületett az első magyar érem

A sportesemény első napja szép eredményeket hozott Krajnyák Zsuzsannának és Veres Amarillának, akik párbajtőrben voltak érdekeltek, Amarilla megszerezte a magyar csapat első medálját, egy bronzérmet. A világkupa ünnepélyes megnyitóján, többek között Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, Ignácz Balázs Heves Megye főispánja és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte a publikumot.

A rekordszámú, közel 200 sportoló részvételével vasárnapig zajló világverseny első napja örömtelien alakult a magyar válogatott számára. A tokiói paralimpián párbajtőrben, A kategóriában aranyérmet szerző Veres Amarilla kiemeltként menetelt egészen az elődöntőig, ahol a hongkongi ellenfelét nem tudta legyőzni, így bronzérmes lett. Csapattársa, a 12 paralimpiai éremmel rendelkező Krajnyák Zsuzsanna rutinosan vívott a páston, azonban a sokáig sérüléssel küzdő magyar versenyző a negyeddöntőben búcsúzott. A férfiak párbajtőr, A kategória versenyén Török Róbert és Göttlinger Dániel a legjobb 32, míg tőrben, B kategóriában Gergely István a legjobb 16 között végzett.

Női párbajtőr, A kategória eredményhirdetése (Fotó: MPB)

Az IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupa megnyitóján Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár is köszöntötte a parasportolókat: „Államtitkári kinevezésem óta legjobb tudásom szerint igyekszem szolgálni a magyar sportot. Teszem ezt többek között azért, mert meggyőződésem, hogy a sport emberéleteket képes megváltoztatni, jobbá tenni. Hiszen sportolás közben nemcsak fizikálisan fejlődik valaki, hanem olyan erényekre is szert tesz, mint az önfegyelem, a kitartás, az alázat és a tisztelet. A sport példaképet nevel művelőjéből, olyan hőst, aki mindannyiunk számára motivációt és erőt ad a mindennapok során. Ahogy azt háromszoros paralimpiai bajnokunk, Szekeres Pál is megfogalmazta: „Nem szappanoperák és valóságshow-k hőseire, hanem hús-vér hősökre, valós teljesítményekre és értékekre van szükség.” –  hozzátette, a Magyar Paralimpiai Bizottsággal folyamatos a szakmai kapcsolat és az államtitkárság elkötelezett, hogy a parasportolóinkat a sporttámogatás terén is megbecsülést kapjanak

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László beszédében kiemelte azt a 22 fős ukrán delegációt is, akiknek részvételét az MPB nagy részben finanszírozta. Köszönetét fejezte ki a sportszakembereknek, támogatóknak, Eger városának és az önkénteseknek. „Heves megye szívében sokadik alkalommal gyűlnek össze a legkiválóbb kerekesszékes vívók. Öröm számunkra, hogy biztosíthatjuk nekik a felkészülésüket a párizsi paralimpiára. A parasport mozgalom fejlődése mindannyiunk érdeke, így a Magyar Paralimpiai Bizottság érdeke is, hogy megfelelő körülmények között mérkőzhessenek meg sportolóink. Köszönjük mindazoknak, akik ezen törekvéseinkben részt vesznek. Kívánom mindenkinek, hogy sikeresen szerepeljen az egri világkupán és érezzék jól magukat Magyarország egyik legszebb városában.” – mondta el a sportvezető.

Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár (Fotó: MPB)

A megnyitón Ignácz Balázs, heves megye főispánja, Szekeres Pál, a Nemzetközi Kerekesszékes és Amputáltak Sportszövetség (IWAS) Kerekesszékes Vívó Bizottságának elnöke, valamint Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Kiemelték az egri sportesemény fontosságát, amely már beleszámít a 2024-es párizsi paralimpia kvalifikációjába.

Az IWAS Kerekesszékes Vívó Világkupára november 17-20. között várja a Magyar Paralimpiai Bizottság az érdeklődőket, az egri Hotel Eger&Park szállodába.

A megnyitónap hivatalos fotói

A verseny eredményei.

A versenyt élőben az IWAS youtube csatornáján lehet követni.

Fotó: MPB