Menüpontok

Tíz éremmel zártak paraúszóink a madeirai kontinensviadalon

Április 21. és 27. között a portugál Funchal városa adott otthont a 2024-es paraúszó Európa-bajnokságnak. A kilenc fős magyar delegáció – amely eddig 7 kvótát gyűjtött a párizsi paralimpiára – tíz éremmel (két arany, öt ezüst és három bronz) zárta a versenyt. A mieink legeredményesebb szereplése Konkoly Zsófia és Pap Bianka nevéhez köthető. Zsófi egy arany- és két ezüstéremmel, Bianka egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a bajnokságot. De medállal térhet haza Száraz Evelin és Adámi-Rózsa Zsanett, valamint a szülés után visszatérő Illés Fanni is.

Fotó: World Para Swimming

A magyar csapat legeredményesebb versenyzői, Konkoly Zsófia (S9-es kategória) és Pap Bianka (S10) négy-négy számban ugrottak a medencébe Madeirán. Zsófi 100 m pillangóúszásban korábbi címét megvédve ismét Európa-bajnok lett, 200 m vegyesúszásban és 400 m gyorsúszásban ezüstérmet szerzett, míg 100 m hátúszásban a dobogóról hajszállal lemaradva a 4. helyen végzett.

„Nagyon jó volt visszatérni a versenyzésbe. Mivel sajnos az olaszországi világkupát betegség miatt ki kellett hagynom, ez volt az első nagy megmérettetésem a tavalyi manchesteri világbajnokság óta. Összességében elégedett vagyok, jó időket úsztam, amelyek bíztatóak a paralimpiai felkészülésemre nézve is. Az Eb arra is jó alkalom volt, hogy felmérjük a mezőnyt Párizsra készülve, és elmondhatjuk, hogy nagyon erős ellenfeleim vannak minden számomban, a címvédéshez a lehető legjobbat kell nyújtanom” - nyilatkozta Zsófi a verseny után.

Fotó: World Para Swimming

Pap Bianka is remek teljesítményt nyújtott: 100 m hátúszásban arany-, 400 m gyorsúszásban ezüst-, 200 m vegyesúszásban pedig bronzérmet szerzett, míg 100 m gyorsúszásban negyedikként, 50 m gyorsúszásban pedig hetedikként ért célba.

Fotó: World Para Swimming

A kisfia születése után újra versenyző Illés Fanni (SB4) szintén lehengerlő visszatérést mutatott be: a Vasas SC paraúszója, főszámában, a 100 m mellúszásban indult, ahol rögtön a második helyet szerezte meg.

„Volt, amikor azt éreztem, hogy ez már nem nekem való, de annyira pozitívan fogadtak a versenytársak, hogy elmondhatom, nagyon jó érzéssel tértem vissza a versenyzésbe. Örülök az ezüstéremnek, de nem elsősorban erre koncentráltam, inkább jó időt akartam úszni, és minél előrébb kerülni a világranglistán” – mondta Fanni a versenyt követően.

Fotó: World Para Swimming

Természetesen a paralimpiai esélylatolgatás sem maradt el: „Minden erőmmel azon leszek, hogy összejöjjön Párizsban a címvédés, de bevallom, a legjobban annak örülnék, ha az olasz ellenfelemmel (Giulia Ghiretti, az Eb-futam győztese - a szerk.) együtt holtversenyben osztoznánk az aranyérmen. Bár a medencében ellenfelek vagyunk, a parton nagyon szoros barátság van köztünk, és őszintén tudunk örülni egymás sikereinek.

Fotó: World Para Swimming

Az éremszerzők sorát bővítette Száraz Evelin (S6) és Adámi-Rózsa Zsanett (S2) is: Evelin 100 m mellúszásban ezüst-, 100 m gyorsúszásban pedig bronzérmet szerzett. Emellett több dobogóközeli eredménnyel is büszkélkedhet: 400 m vegyesúszásban 4., míg 400 m gyorsúszásban 5. helyen zárt.

Fotó: World Para Swimming

Adámi-Rózsa Zsanett 100 m hátúszásban bronzérmet szerzett, míg 50 m hátúszásban ötödikként csapott célba.

Fotó: World Para Swimming

Ígéretes teljesítményt nyújtott Iván Bence (S6), Hotz Csenge (S10), Tar Réka (S8) és a felnőtt válogatottban világversenyen most debütáló Janza Virág (S10) is. Valamennyien döntőbe kerültek és dobogóközeli eredményeket értek el versenyszámaikban:

  • Iván Bence: 200 m vegyesúszás 5. hely, 100 m mellúszás 5. hely
  • Hotz Csenge: 100 m pillangóúszás 4. hely, 200 m vegyesúszás 5. hely, 100 m hátúszás 8. hely
  • Tar Réka: 100 m mellúszás 7. hely
  • Janza Virág: 100 m pillangóúszás 7. hely

„Nagyon elégedett vagyok a csapattal: tíz érmet szereztünk ebből kettő arany, és külön öröm a számunkra, hogy Fanni a szülés után rögtön éremmel tudott visszatérni, ez rendkívüli teljesítményre vall. Szeretném külön kiemelni a fiataljainkat, akik mind a legjobb, vagy ahhoz közeli idejüket úszták. A paralimpiai formaidőzítés fényében is remek eredmények születtek, irány Párizs!” - értékelt Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány a zárónapon.

Fotó: World Para Swimming

A mostani Európa-bajnokság az utolsó nagy nemzetközi megmérettetés volt a paralimpia előtt. A magyar paraúszók májusban a berlini, júniusban a limogesi világkupával hangolódhatnak a közelgő párizsi játékokra.

Ezúton is gratulálunk valamennyi versenyzőnknek, edzőiknek, a velük dolgozó szakembereknek, valamint a Magyar Úszó Szövetségnek!

További információk az esemény hivatalos weboldalán elérhetők: Madeira 2024 Para Swimming European Open Championships (paralympic.org)

Az esemény hivatalos fotói az alábbi linken keresztül elérhetők: https://www.flickr.com/photos/paralympic/albums/

A paraúszásban érvényes kategóriákról és klasszifikációs szabályokról az alábbi linken tájékozódhatnak: https://www.paralympic.org/swimming/classification