Menüpontok

Kilenc magyar parasportolónak szurkolhatunk a szegedi kajak-kenu Eb-n

Huszonkét év után újra a szegedi Maty-ér ad otthont az integrált kajak-kenu Európa-bajnokságnak, amelyen - a múlt heti válogatóverseny eredményeire alapozva - kilenc para versenyzőt fog indítani Hajdu Botond szövetségi kapitány, köztük az Európa-bajnoki címvédő Suba Róbertet és Varga Katalint. A para kategóriák versenyszámaira június 13. és 16. között kerül sor a Szegedi Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központban.

Suba Róbert (MVM Szegedi VE) kenus számában (VL2 200m) Európa-bajnoki címvédőként állhat rajthoz, valamint kajakos számában (KL1 200m) is képviselheti a magyar színeket. Mindkét számban indulási jogot szerzett Juhász Tamás, a Budapesti Honvéd SE versenyzője is. „A legnagyobb hiányzó a csapatból egyértelműen a paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál (Budapesti Honvéd SE), aki a múltheti válogatón sérüléséből visszatérve csak a harmadik helyen végzett KL1 200 méteren” – írja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség június 10-i közleményében. A férfi kajakosok KL2-es mezőnyében a paralimpiai kvótás Kiss Tibornak (Merkapt-Mekler SE), a KL3-asok versenyében pedig Kiss Eriknek (Tiszafüredi KKSE) és az első nemzetközi versenyén résztvevő Dancs Gergőnek (Budapesti Honvéd SE) szurkolhatunk.

Suba Róbert a májusi szegedi vb-n. Fotó: MKKSZ 

A női kajakosok KL2-es mezőnyében Varga Katalin (MVM Szegedi VE) szintén címvédőként, valamint újdonsült vb-ezüstérmesként várja a versenyt. Ugyanebben a számban, valamint VL2 kenuban is vízre száll a közelmúltban párizsi kvótát szerző Boldizsár Dalma (MVM Szegedi VE) is. KL3 kajakban a szintén kvótás Molnár Nikolettáért (Angyalföldi Vízisport Egyesület) szoríthatunk, VL3 kenuban pedig a pályafutása utolsó nemzetközi megmérettetésére készülő Molnárné Tóth Juliannának (Budapesti Honvéd SE) szurkolhatunk.

Varga Katalin versenytársaival a vb-ezüstérem megszerzése után. Fotó: MKKSZ

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség para szakágának szövetségi kapitánya, Hajdu Botond a távolmaradó és a címvédő sportolókkal kapcsolatban is megszólalt a versenyt felvezető június 11-i sajtótájékoztatón: „Mindenképpen nagy érvágás az ő hiánya.” – összegzett Kiss Péter Pállal kapcsolatban – „Sérülés miatt nem tudott rajthoz állni a világbajnokságon, és a válogatási elvek alapján nem tud rajthoz állni az Európa-bajnokságon sem, így egyelőre nem rendelkezik nemzetközi eredménnyel. Ennek ellenére folyamatosan készül. Teljesen mindegy, hogy milyen okból kifolyólag volt hiba, viszont bizonyított már annyit, hogy a szövetség és az elnöksége megadta a lehetőséget arra, hogy kizárólag ebben a kategóriában legyen arra esélye, hogy a paralimpiai csapatba kerüljön.” 

Hajdu Botond szövetségi kapitány a hazai Eb június 11-i, felvezető sajtótájékoztatóján. Fotó: MKKSZ

Suba Róbert és Varga Katalin éremesélyeivel kapcsolatban szintén bizakodóan nyilatkozott a sportvezető: „tavaly Portugáliában Európa-bajnok lett a két szegedi versenyző. Azt gondolom, hogy most is hasonló esélyekkel, reményekkel, éremesélyekkel fognak vízre szállni. Az eddigi válogatók és az eddigi versenyek, illetve a világbajnokság alapján azt gondolom, hogy az ő formájuk nagyon jó, kiváló úton haladnak. Bízom abban, hogy meg tudják ismételni a tavalyi sikereiket a hazai közönség előtt is.” 

Az eseményen a 9 para versenyző mellett 32 gyorsasági kajak-kenusunknak – köztük az olimpiai bajnok Kopasz Bálintnak, Tótka Sándornak és Csipes Tamarának - valamint 7 SUP versenyzőnknek is szurkolhatunk. A mostani veresny már önmagában sporttörténelmi jelentőségű, hiszen most először szállnak vízre mindhárom – gyorsasági, para és SUP - szakág versenyzői Európa-bajnokság keretében. Hajrá, magyarok!

Élő közvetítés: https://eb.szeged2024.hu/live-stream

Élő eredmények: https://eb.szeged2024.hu/info

Jegyvásárlás: https://eb.szeged2024.hu/jegyek